Kesztyűben gyöngyöt fűzni: Ilyen a Down-szindrómások élete

A Down-szindrómások napja március 21., a dátum a downosok három példányban jelen levő 21. kromoszómájára utal. 2009-ben ünnepelte először a Vígszínházban a világnapot Magyarország, a Down Egyesület szervezésében. 2014 óta már nem csak Budapesten, tavaly Székesfehérváron, az idén Nyíregyházán, az egyesület székhelyén szerveznek programot az eseményre.

Színészek és gyerekek körbeölelik a Fellner és Helmer építette palotát
Színészek és gyerekek körbeölelik a Fellner és Helmer építette palotát
Reviczky Zsolt

Tegnap játékos akadálypályán, a „0321-kihívás” nevű program segítségével a Vígszínház művészei (Bata Éva, Börcsök Enikő, Csőre Gábor, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Karácsonyi Zoltán, Lengyel Tamás, Péter Kata) kipróbálhatták, átérezhették a Down-szindrómások életében fellépő nehézségeket.

Mit jelent, ha lassabban fejlődik a mozgásuk, nehézkesebb a rövid távú memóriájuk, lazább az izomtónusuk, finommotorikai nehézségekkel élnek, a tanulásban, a beszédben is lemaradnak. A játék sajtóbemutatóján hőálló konyhai kesztyűben fűztek gyöngyöt, pehelycukorral a szájban magyaráztak el egy-egy kifejezést úgy, hogy a meghatározás mellé tiltott szavakat mellékelt a játékvezető Gundel Takács Gábor. Kipróbálták, milyen, ha a saját homlokukra tapasztott papírra kell felírniuk az egytől ötig tartó számsort.

Közben a Margit-szigeti zenélő szökőkúttól a Vígszínházig tartó szimpátiaséta résztvevői érkeztek, hogy körbeöleljék a színházat. A sétán Down-szindrómás kisgyerekek családjukkal és az egyesülethez kapcsolódó, inkluzív oktatásban közreműködő óvodások és iskolások vettek részt a Víg művészeivel együtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.