Vidnyánszky Gyulán: itt a vége

Az idei évad harmadik, egyben utolsó bemutatójára készül kedden a Gyulai Várszínház. Weöres Sándor Psyché című darabját Vidnyánszky Attila rendezi.
Gedeon József, a várszínház igazgatója az előadást bemutató hétfői gyulai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: igazi újszerű, mai produkcióról van szó, hiszen a darabot a Kaposvári Egyetem színművészeti hallgatóival vitték színre.

Vidnyánszky Attila, a darab rendezője, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének művészeti rektor-helyettese elmondta: minden, ami a színpadra került, a színinövendékek kutatómunkájának az eredménye, ők válogatták a darabba a verseket, a zenéket, és részt vettek a díszletek megtervezésében és elkészítésében is.

Kiemelte, hogy a darab a szabadságról, a fiatalságról, az örök szerelemről, ugyanakkor a korlátok nélküli szabadság veszélyeiről is szól. „Ha Weöres Sándor nem magyarul írja ezt a művet, Nobel-díjat kapott volna érte” – vélte a rendező.

Hozzátette, hogy a darabot egy éve próbálják, és a jövőben a Nemzeti Színházban is játsszák majd.

A darabot kedden és szerdán este játsszák a Gyulai Várszínházban, amelynek 52. évada augusztus 8-án, a My Fair Lady című musicallel zárul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.