Első látásra írtam színészinaskodása idején az Élnek még ezek? Előadásán a Kamrában, ahova az irodalomba berobbant egy birnami erdőre való valósággal. Gondoltam, új színi nemzedék foglal helyet. A színészlány ismételni is tudott. Ahányszor színre léphetett: érdekesnek látszott, tartalmasnak, tiszteletre méltó művészi erővel magára húzta figyelmünket.

Övet kerített negyven perc alatt a föld körül. Körbejátszotta a világirodalmat az antikoktól Kukorelly Endréig. Játszott Brechtet, Congravet, Weörest, Nestroyt, Euripidészt, Kabarét, Szép Ernőt. Ment neki, mint a karikacsapás. Majd otthagyott csapot-papot. Nem sorozott be a Karenina Annák végtelen seregébe. Önállósította magát. Segédkezett filmeseknél. Kávéhordás, porondsöprés, kísérleti filmszereplés, operatőri munka. Elvállalt mindent. Tanulta az emberekkel bánást. Tanulta a kifejezés anyagi trükkjeit. Az úgynevezett mesterséget. Rendezett filmet. Most megjelent a Lukáts Andor kormányozta takaros külsejű és vonzó szellemű Sanyi és Aranka Színházban szerzőként. Értve: a Vészkijárat című előadást írta Érsek-Obádovics Mercédesz. Rendezte: Érsek-Obádovics Mercédesz. Nem mutatós főszerepet szervezett benne magának képességeit villogtatni. Egyetlen szerepet sem játszik a Vészkijáratban Érsek-Obádovics Mercédesz. Aki a színészeti rabságból vészkijáratnak használja a színház- és darab-csinálást. Alig férnek a pöttöm térben, annyian játsszák: Dankó István, Heit Zsófia, Horváth Nóra, Jakus Szilvia, Kis Domonkos Márk, Molnár Gusztáv, Nagy Cecília, Nemes Vanda, Soós Attila. Színészek, színinövendékek, táncosok. Lisztóczky Hajnalka komponálta képességeikre a kifejező mozdulatokat és szorított nekik tetszetős helyet az egérluknyi színpadi térben.

Szerzői mottó hírleli a lényeget: "Mindenkinek van egy sötét pont az életében. Ahhoz, hogy fejlődjön változásokra lesz szüksége. A változás új dolgokhoz vezet. Olyanokhoz, amikről eddig még álmodni sem mert. Ha nem mer kockáztatni nem fog történni magával semmi." A szövegtől okosabb nem lettem. A játszott darabtól és előadásától - szerencsére sokkal inkább. A Dankó István játszotta központi hőst Jánosnak hívják, magamban K. Jánosnak neveztem Jozef K. helyett. Zokniban kávézó magányos hős. Nekiindul napjának. És mivel elégedettek munkájával: kirúgják állásából. Jánost sötét fogja körül. Időnként fölszikrázik a fény. Éles szeletet vág ki az ellenséges feketéből. A pillanatra kivilágosodó térrészletben ellenséges alakok jelennek meg. Elvarázsolt birkózás barátságos ellenségekkel. Küzdelem az áttekinthetetlen világgal. Mintha Franz Kafka világában fuldokolna János. Van csili-vili szolgája. Színes kezeslábasba öltözött komputer-inasa. Kezeli a telefont, ébreszt, kávét főz, ellátja a ház körüli dolgokat. A többi embersokaság nem gépi automata, mégis távirányításos lényeknek hatnak. A térben folyó szenvedélyes harc valóságosnak érződik, miközben csupa szemcsaló optikai trükk. Remekül használja a rendezőnő a nem túl bőkezűen felszerelt világítási apparátust. Varázsdobozzá változtatja a parányi teret. Teli igazi meglepetésekkel. Leleményesen kiókumlált látványosságokkal.

Egy órányi virtuóz színpadkezelés. A szereplők emberien fogalmaznak teátrális gargalizálás, vagy lelkes tanító nénik betanította természetellenes mondókák helyett. Tisztán, értelmesen közölnek. Tudják, mit mondanak. Tudják, miért mondják. (Jelenésük előtt még jegyet is szednek, vagyis ők a nézőtéri személyzet is.)

Tisztelgek Érsek-Obádovics Mercédesz tehetsége, színpadismerete, merészsége, szellemessége előtt.
LMSZ. Lehet Más Színház.