Mérges, ha atomfizikusnak nevezik, holott a tanszéken, az ELTE-n, ahol ma professor emeritus, s amelyet korábban vezetett, e tudományágat oktatják. A kozmológia és az elméleti részecskefizika olyan tartományait kutatja, melyeket szerinte is nehéz átadni az átlagembereknek. A tudományos újságírók szavazata alapján idén mégis Patkós András akadémikus kapta az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjat, amihez még egy róla elnevezett kisbolygó is jár.

 

falseReviczky Zsolt / Népszabadság

Első generációs értelmiségi, apja az Egyesült Izzó hajdani szakmunkása, a „szocdem ifik” illegalitás előtti utolsó titkára, aki a régi rendszerben jogásszá képezte magát. Édesanyja tizenhárom évesen a földalatti mozgalom titkos csomagjainak futára volt. A baloldali kötődést, a széles kulturális érdeklődést a nagy könyvtárral felszerelt családi házból hozta.

Amikor 1957-ben megengedték az orosz után a második idegen nyelv oktatását, szülei franciára íratták be. Ma négy nyelven beszél. Elsős gimnazistaként történelemből nyert versenyt, érettségire azonban már a fizika volt nála a nyerő. Egyik osztálytársa – akiből később matematikus lett – behozta az osztályba a Középiskolai Matematikai Lapok egyik számát, és a legendás kiadvány – amelyen 1894 óta természettudósok több generációja csiszolta problémamegoldó képességeit – az útkereső diák versenyszellemét is előhívta. Fizikából országos szinten az első négy diák közé jutott. Később megnyerte az országos kémia tanulmányi versenyt is. Mégis fizika szakra jelentkezett, mivel rájött: a periódusos rendszer voltaképpen kvantumfizikai alapokon nyugszik.

Az első egyetemi év után édesapja hajdani munkahelyére ment termelési gyakorlatra, de az Izzóban kiderült: vénája inkább az elméleti fizikához áll közel. Az egyetemen olyan szakmai óriásoknál kellett vizsgáznia, mint Jánossy Lajos (a XX. századi magyar fizika egyik legsokoldalúbb alakja, Lukács György nevelt fia) vagy Pál Lénárd (KFKI-főigazgató, később az MSZMP KB-titkára). Mindketten meghívták magukhoz a fizika akkori hazai fellegvárának számító KFKI-ba.

Jánossy mellett voksolt, de negyedéves korában az évfolyamot vezető Marx György felajánlotta, hogy az atomfizika tanszéken írja szakdolgozatát. Ez meghatározó lett számára, és diploma után az egyetemet és az elméleti részecskefizikát választotta, erről a „vonatról” azóta sem tud leszállni. Innen egyenes pálya vezetett külföldi ösztöndíjakon keresztül a tanszékvezetésig és az akadémiai tagságig. Mint mondja, szerencséje volt, hiszen az említett „nagy bölények” politikai kapcsolataiknál fogva különleges körülményeket tudtak teremteni diákjaiknak. Az 1980-as évek elejétől a tehetséges fiatal fizikusok is könnyebben, politikai retorziók nélkül tudtak miattuk kirajzani külföldre. Generációjából egy sor kolléga lett professzor Németországtól Kanadáig. Egy időben mindig más országban, de együtt szilvesztereztek.

Ő egyedüliként itthonról.

– Lehet, hogy nem voltam elég tehetséges, hogy kint kapkodjanak utánam, de az biztos, a legaktívabb voltam mind közül a hazai társadalom jobbításának szándékát illetően –mondja döntésének hátteréről. A baloldaliságát nem tagadva a rendszerváltás után az MSZP szakmai háttérembereként része volt az Antall-kormány alatt megszületett akadémiai és felsőoktatási törvény kidolgozásában. Akkor még volt átjárás a politikai oldalak között, szakmai hozzáértését, emberi tisztességét mindenütt értékelték. Beválasztották a kulturális tárca által létrehozott, fiatal, tehetséges oktatók, kutatók, művészek számára létrehozott Magyary Zoltán-ösztöndíj kuratóriumába is, ezt életműve „tartós termékének” nevezi.

Másik ilyen „melléktermék” – a Horn-kormány kultusztárcájának tudományos főosztályvezetőjeként – az MTA Bolyai-ösztöndíja. Igaz, az akkori kulturális miniszter, Magyar Bálint– mások által már visszautasított – felkérését úgy vállalta, hogy két év múlva visszamegy tanítani.

Értelmét látta a dolognak, ezért belement. Bár a Fidesz 1998-as győzelme után Pokorni Zoltán és államtitkára, Patkós fizikuskollégája, Pálinkás József a maradásra ösztökélte, a kutató ragaszkodott eredeti döntéséhez. Amikor viszont a híres tehetséggondozó műhelyt, az ELTE Bolyai-kollégiumát veszély fenyegette, s az akkori rektor, a mai államtitkár, Klinghammer István a megmaradás feltételéül szabta, ha Patkós veszi át az irányítást, szó nélkül elvállalta. Azzal, hogy itt sem maradt három évnél tovább – szerinte a demokratikus körülmények között ennyi idő után mindenkinek vissza kell adnia a tisztségeit. – Csak vészhelyzetben vagyok kívánatos, normális időkben nem valószínű, hogy rám szavaznának – értelmezi közvetítő szerepét a tudományos élet különböző oldalai között.

Az itt is elterjedt címkézés nem érdekli, mindenkivel jó viszonyt ápol, akiről feltételezi, hogy jót akar a hazai tudomány és felsőoktatás ügyének. Szomorúan látja azonban, hogy mára alig maradt találkozási lehetőség az ellentétes oldalak között, szembenállás uralja a közéletet.

A fizikát is félti a ráragadt negatív felhangoktól. Az atombomba óta a magfizikának amúgy sincs jó híre, de nálunk ma különösen kedvezőtlen fénybe kerül a politikai viták miatt. Bár a nukleáris baleseteket a műszaki hibák okozták, ezt sajnos már senki nem mossa le erről e tudományról.

Egyszer a Természet Világa főszerkesztője egy fizikai felfedezés kommentálására kérte fel. Folytatásra nem gondolt, de a cikket olvasó diákok lelkesedése lendületet adott. A főszerkesztő pár éve már azzal biztatta: „most már kezdesz egész jól írni”. Erről Patkós azt mondja: örül, ha a tudását másokkal is megoszthatja. Mert ahol hiányoznak a tudomány profi közvetítői, ott bizony a kézrátétellel „gyógyítók” uralkodnak.