Egy fénykép láttán néha azt mondja az ember, hogy de hát ezt már láttam. Tízszer, százszor is, mintha hónapok óta, bármerre nézek, ez a látvány köszönne vissza a médiából. Mert mindenhez hozzá lehet szokni. Nincs az a borzalom, ami ne tudna beépülni a mindennapokba.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Most éppen menekülthelyzet van. Emberek ezrei tapossák a hideg tavaszi sarat a macedón–görög határon, az idomeni menekülttáborban vacognak a cúgos sátraikban, nincs elég ennivaló, gyógyszer, ruha. Európa tehetetlen, nem tudja, mit csináljon velük, beengedni és hazaküldeni is képtelen őket. A férfiakban nő a feszültség, az asszonyok kétségbeesnek, a gyerekeket legyűri a fáradtság és a betegség.

A helyzet reménytelen. Csak a névtelenek látják egyszerűnek: az interneten nyomuló kommandó, amely bármiben és annak ellenkezőjében és képes tökéletesen egyetérteni a kormánnyal. Ha kerítést épít, abban, ha válsághelyzetet hirdet, abban, ha a megoldáskeresésnek még a látszatát sem keltve dacosan homokba dugja a fejét, akkor meg abban. Mi mi vagyunk, ők ők, és nekünk nincs közünk hozzájuk. Nincsenek is. Amit látunk, ami mindenhonnan zuhog, az meg csak egy fénykép.