Vérfrissítésre szomjazik a kortárs szobrászat

Csak az fejlődik, akit jegyeznek. Erre utal a kortárs szobrászati szakmai konferencia mottója: R-Evolúció! A március 3-ra a Műcsarnokba meghirdetett rendezvény bevallottan a hazai kortárs képzőművészet "vérfrissítését" célozza.

"A tavalyi mottónk Elfogadás, nyitottság, művészi szabadság volt, míg az idei R-Evolúció! jelszó arra utal, hogy csak az fejlődik, akit jegyeznek. Ennek érdekében kategorikusan szakítani kell az olyan gyakorlatokkal, amelyek felett eljárt az idő" - közölte Bergman Galéria, az Interart Alapítvány, a Magyar Szobrász Társaság és a Symposion Alapítvány konferenciájának főszervezője.

Gajzágó György, a Bergman Kortárs Művészeti Galéria vezetőjének elmondása szerint a második alkalommal meghirdetett projekt célja a tavalyi hagyományteremtő, gyakorlati, konstruktív kérdésekre és megoldásokra fókuszáló konferencia folytatásaként ismét egy egész évre kiterjedő, folyamatában működő kortárs szobrászati program elindítása.

"A fejlődés és a fenntarthatóság érdekében a rendezvényen törekszünk a legkreatívabb szakmai közönséghez közelebb hozni és lehetőség szerint egy generált folyamat eredményeképpen a gyakorlatba integrálni a globális művészeti világ gépezetében elvárt progresszív és kooperatív szemléletet. Új anyagokat és technológiákat vonultatunk fel, hogy ezáltal vérfrissítést vigyünk a hazai kortárs művészetbe, és elősegítsük annak fejlődését. A problémák régóta ismertek, ezért a szervezők kitűzött célja az, hogy itt csak a feladatokkal és azok lehetséges megoldásaival foglalkozzanak" - fogalmazott.

Gajzágó György hozzátette, a konferenciára egyaránt várják az aktív képzőművészeket, művészeti hallgatókat és oktatóikat, a téma iránt érdeklődő egyéb alkotókat, kurátorokat, kritikusokat, művészeti menedzsereket, kulturális tisztségviselőket, döntéshozókat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.