Véletlenül halt meg Van Gogh

Egy új életrajzi könyv szerint könnyen lehetséges, hogy Vincent Van Gogh a közhittel ellentétben nem követett el öngyilkosságot, hanem egy véletlenül elsült fegyvernek vált áldozatává: a gyilkos eszköz két, általa is ismert fiatal egyikének a kezében lehetett. Az impresszionizmus nagyjai között számon tartott holland festő az észak-franciaországi Auvers-sur-Oise-ban hunyt el, 1890. július 29-én, alig 37 évesen.

Steven Naifeh és Gregory White Smith a BBC jelentése szerint számtalan dokumentum alapos áttanulmányozása után jutott erre a következtetésre, többek között Van Gogh olyan leveleit is elemezték, amelyeket eddig senki nem vizsgált. Kutatási dokumentációjuk összesen mintegy 28 ezer bejegyzést tartalmaz.

A festő a falubeli Ravoux fogadóban lakott, onnan tett kirándulásokat a környező búzamezőkre, hogy megörökítse a látványt. Az általánosan elfogadott feltevés szerint egy búzatáblán történt a baleset, majd valahogy hazavánszorgott a fogadóba, ahol két nappal később belehalt sebébe.

Steven Naifeh szerint kutatásaik során hamar rájöttek, hogy Vincent Van Gogh nem akart öngyilkos lenni. Azt is kiderítették, hogy azok körében, akik ismerték a festőt, egy másik változat keringett: eszerint a művészt véletlenül találta el egy lövés, amely a közelében fegyverrel játszadozó két tizenéves egyikétől eredt. Van Gogh ismerte őket és azért vállalta magára, hogy ő lőtt, mert oltalmazni akarta két ifjú társát.

Naifeh megemlítette, hogy John Rewald történész is erre a következtetésre jutott, amikor az 1930-as években Auvers-sur-Oise községben járt, azóta pedig újabb részletek váltak ismertté, amelyek alátámaszthatják ezt a változatot. Így például korabeli feljegyzések szerint a Van Goghot eltaláló golyó görbült pályát járt be, viszont öngyilkosság esetén a töltény pályája egyenes lett volna.

"A két fiatalember egyike cowboyruhát viselt és olyan fegyverrel játszadozott, amely rosszul működött" - írják az új könyv szerzői. A faluban úgy tudták, a fiatalok azért jöttek, hogy a festővel megigyanak egy-két pohár bort. "Így a véletlen emberölés tűnik a legvalószínűbb feltevésnek". Nehéz elképzelni, hogy a két kamasznak az lett volna a szándéka, hogy megölje a művészt - szögezte le Naifeh.

Gregory White Smith ehhez hozzáfűzte, hogy Van Gogh nem akart meghalni, de "a testvére iránti szeretetből belenyugodott a végzetébe, mert úgy érezte, terhére van öccsének". Theo, aki alig hat hónappal élte túl Vincent Van Goghot, végig pénzügyi támogatást nyújtott bátyjának. Amíg élt, Vincent képeit kortársai nem vásárolták.

Van Gogh, kettő az egyben
Van Gogh, kettő az egyben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.