A kalózokat büntetnék a mozisok

A finanszírozás elmaradása miatt veszélybe került az úgynevezett art mozik működése - hangzott el a Mozisok Országos Szövetségének (MOSZ) keddi, Egerben megrendezett tanácskozásán, melyre Andrew G. Vajna filmügyi kormánybiztost is meghívták, csak épp nem ment el.

Kiss Lajos, a MOSZ vidéki tagozatának elnöke, a tanácskozás főszervezője az MTI-nek hangsúlyozta: a kicsi, egy-három termes, művész-, illetve európai filmeket is játszó filmszínházak a Magyar Mozgókép Közalapítvány anyagi helyzetének megrendülése miatt már az elmúlt évben sem kapták meg a második fél évre járó állami támogatást. A magyar filmipar finanszírozásának átalakulása közepette pedig egyelőre nem körvonalazódik semmilyen új támogatási rendszer.

Hozzátéve: digitális átállás is a küszöbön áll, vagyis bármikor bekövetkezhet, hogy a forgalmazók a 35 milliméteres celluloid kópia helyett csupán digitális formában juttatják el a filmeket a moziüzemeltetőkhöz - legalábbis a hazai multiplexek fejlesztései erről árulkodnak. Az átállás komoly anyagi ráfordítást igényel, a technikai átalakítás mozitermenként mintegy 20 millió forintba kerül - tette hozzá Kiss Lajos. Felidézte, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium korábban 100 millió forintnyi pályázati forrást helyezett kilátásba a digitális átállás támogatására, a pályázatot azonban a mai napig nem hirdették meg. Viszont ott volt Egerben Bokor Attila, az erőforrás minisztérium filmfőosztály-vezetője is, aki információink szerint hivatalosan nem kommentálta a helyzetet. De az is beszédes, hogy Andrew G. Vajna kormánybiztos már a májusi bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: nem tartja időszerűnek az art mozik digitalizálását.

Kiss Lajos szerint miközben a 70-es, 80-as években, mintegy 3500 kis mozi működött országszerte, ma már mindössze 150 art mozit tartanak nyilván (a Nemzeti Filmiroda „csak” 39 art mozi 59 termét tartja nyilvántartásban, de ezek közül is már több bezárt). Ezek működése került végveszélybe amiatt, hogy az elmúlt év második felében nem jutottak hozzá a filmtörvény szerint nekik járó állami támogatáshoz, ami országos szinten 400-500 millió forintos kiesést jelent a szektornak. Márpedig az európai alkotások nagy része és a művészfilmek piaci alapon nem forgalmazhatóak - hangsúlyozta Kiss Lajos.

Kiss Lajos az MTI-tolmácsolásában további problémának nevezte, hogy Magyarországot a szerzői jogok megsértése miatt idén nyáron szankcionálta az egyik nagy hollywoodi filmstúdió, ugyanis bebizonyosodott, hogy magyar mozikban készült felvételek kerültek fel illegális letöltő oldalakra. Ezért Magyarországon csak késleltetve, a világpremier után láthat számos filmet a közönség (mint korábban hírül adtuk, néhány Warner-filmről van szó). Ebben a helyzetben azt kérik a törvényalkotóktól, hogy szigorúbb szabályozást fogadjanak el a szerzői jogok megsértőinek büntetésére - mondta Kiss Lajos.

A konferencián a meghirdetett program szerint részt vett volna Andrew G. Vajna filmszakmai kormánybiztos is, ám a szervezők tájékoztatása szerint az utolsó pillanatban lemondta részvételét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.