Vasárnap a Teremtés Napja

Kocsis Zoltán szerint ideje tudomásul vennünk, hogy Haydn több műfajban Mozart fölé nőtt, és a komolyzene fejlődéséhez is többet tett hozzá, mint salzburgi kollegája. A karmester a hétvégi Haydn Maratonon is ezt szeretné bizonyítani a Nemzeti Filharmonikusokkal.

A Haydn Maratont a Millenáris Teátrumában rendezik meg május 31-én. Délelőtt 10-től este 11-ig tart majd a program, amelyen nem csak komolyzenei előadók lépnek fel: ott lesz a Sebő-együttes is, az estét pedig a Budapest Bár zárja majd. A koncerttel elsősorban a fiatalok, sőt leginkább a gyerekek felé szeretnének nyitni, hiszen egyszerre két apropója is van az estének: Haydn halálának kétszázadik évfordulója, és a gyereknap.

Így aztán a székek helyett matracokon foglal majd helyet a publikum, a kötöttségeket pedig ezúttal a zenészek is levethetik, szó szerint is. A szervezők le is beszélték Kocsis Zoltánt arról, hogy frakkban vezényeljen. De az esten fellépő Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje nem csak az öltözék miatt tér majd el a megszokottól, hiszen a meghívott szólista Szakcsi Lakatos Béla lesz, aki a tervek szerint Haydn motívumokra fog majd improvizálni. Igazi komolyzenei csemege lesz Haydn Esz-dúr Trombitaversenye, amely már hangszerelése miatt is kuriózum, de Kocsis Zoltán szerint azért is figyelemre méltó, mert Haydn ezt a művet Mozart halála után írta, és érezhető, hogy addigra felszabadult az alól a súly alól, amelyet a gyász és Mozart művészete helyezett a vállaira.

Az évforduló jelentős eseménye a World Creation Day, azaz a Teremtés Napja, szintén május 31-én. Az osztrák kezdeményezés célja, hogy Haydn halálának napján, a világon minél több helyen játsszák el a mester A teremtés című oratóriumát. Ebben Magyarország az élen jár, mert a mű Budapest mellett felcsendül majd Sopronban, Balatonfüreden, Esztergomban és Pécsett is.

A Haydn-év kiemelt helyszíne lesz Eszterháza. A kastélybeli koncertdömpinget a KLASSZ-MR Fesztivál nyitja, amelynek első estjén, május 29-én újra összeáll majd a magyar régizenei élet egyik kiemelkedő zenekara, a Concerto Armonico, de eljön Fertődre a világhírű berlini Akademie für Alte Musik is.

Bár addig még számtalan rendezvényre kerül sor, mi is zárhatná stílusosabban a Haydn-évet, mint az évadra Esterházy Pétertől rendelt zenés dráma ősbemutatója decemberben?

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.