Változtatási tilalom a Budavári Palotában

Változtatási tilalmat rendelt el a Budavári Palota épületeire csütörtöki ülésén az I. kerületi Önkormányzat. Nagy Gábor Tamás polgármester lapunk kérdésére indoklásul az utóbbi időben felmerült hasznosítási terveket említette. Úgy érzi, ezek nem átgondolt ötletek, szükséges volna egy új, közösen kidolgozott, egységes fejlesztési koncepció kidolgozása, s ennek részeként egy új szabályozási terv is. Amíg ez el nem készül, addig a változtatási tilalom érvényben lesz.

Mint a I. kerület honlapján megjelent közleményben írják: az elmúlt hetekben - hónapokban a terület hasznosításával és használatával kapcsolatban újabb és újabb ötletek merültek fel. A közelmúltban látott napvilágot az a hír, amely a Nemzeti Táncszínház funkcióváltozásáról, esetleges „privatizációjáról" szólNéhány nappal ezelőtt röppent fel a hír, miszerint a világörökségi területen fekvő Várkert Bazárban „romkocsmát" alakítanának ki. A hasznosítási elképzelésről sem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, sem a Budavári Önkormányzatot nem tájékoztatták. Az ilyen, és ehhez hasonló ad-hoc hasznosítási elképzelések miatt rendelte el a Budavári Önkormányzat a változtatási tilalmat. A Képviselő-testület ezzel időt kíván adni arra, hogy komplex, az egész Várra vonatkozó fejlesztési stratégia készüljön, és ne befektetői körök határozzák meg a Budai Vár hosszútávú jövőjét - indokolja döntést a budavári közlemény.

A korlátozás május 29-től lép érvénybe, s három évig vagy az új szabályozási terv elfogadásáig marad érvényben. A polgármester kiemelte, hogy a jelenleg épülő Csikós udvari mélygarázs nem esik bele a korlátozásba. Arra érvényben lévő építési engedélye vanm a beruházónak, annak ellenére, hogy az építkezés szünetel. Tehát a garázs továbbépítését a változtatási tilalom nem akadályozza.

Megkérdeztük: szerepel-e a Fidesz tervei között, hogy kor,ányra kerülése után megkezdi a budavári palotanegyed rendezését. A polgármester óvatosan nyilatkozva úgy fogalmazott: fideszes polgármesterként javasolni fogja ezt, s valószínűleg nem áll távol az elképzelése a Fidesz elképzelésétől, például atekintetben, hogy állami szerepvállalás szükséges a helyreállításban.

A palotanegyedet kezelő Budavári Kht. igazgatója, Szőke Balázs szerint a Népszabadságban megjelent írás szerencsétlenül fogalmazott, amikor azt írta, hogy romkocsma lehet a Várbazárban, mert még senki nem látta, hogy milyen tervek készültek a hasznosítási pályázatra. Lapunk azt írta, hogy három évre kiadni a Várbazárt azt is jelenti, hogy valószínűleg még három évig nem kezdődik el ott az érdemi felújítás. A helyzet az, hogy ezt most a változtatási tilalom miatt biztosan kimondhatjuk, mondta az igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.