Havel Pozsonyba is a Távozással érkezett

Nagy sikerrel mutatták be szombat este a nemrég felavatott új pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban Václav Havel új tragikomédiáját, a Távozást. A premieren a világhírű szerző is részt vett.

- Sokan fenik rám a tollukat és a számítógépüket, hogy kajánkodva állapíthassák meg: mialatt   államfő voltam, elfelejtettem színművet írni, s már azt sem tudom, mi a színház meg a színpad. Nos, a pozsonyi előadás azt igazolja, hogy talán mégsincs így – nyilatkozta a bemutató utáni fogadáson a szerző, aki kiemelte Peter Mikulík invenciózus rendezését. Emlékeztetett arra is, hogy ugyanő vitte színre több mint négy és fél évtizeddel ezelőtt Václav Havel első sikeres színművét, a Kerti ünnepélyt. - Akkor fiatalok voltunk és szókimondóak a mai bemutatón megérintett valami ebből a régmúlt tulajdonságainkból – vélekedett a drámaíró.
Václav Havel színművének kora nyári prágai ősbemutatója  nagy társadalmi eseménynek számított. Már csak azért is, mert a  cseh exelnök csaknem két évtized múltán tért vissza drámaíróként. Már az előkészületek során nagy volt az  izgalom. Ugyanis  a szerző új művét a prágai Nemzeti Színháznak ajánlotta fel. Feltételül szabta azonban, hogy a női főszerepet (Irena, Rieger kancellár barátnője) feleségének, a neves színésznőnek, Dagmar Havlová-Veskrnovának adják. Ondrej Cerny színidirektor nem ment bele az alkuba, mire a szerző sértődötten visszavette a szövegkönyvet és a Divadlo na Vinohradech társulatnak kínálta fel, ahol a jelenlegi élettársa eddigi legnagyobb sikereit aratta. Ám itt sem járt eredménnyel, mert a patinás színház pénzhiányra hivatkozva ( a cseh fővárosi önkormányzat lényegesen  megkurtította az  idei kulturális támogatásokat) sűrű sajnálkozás közepette lemondta a színrevitelt.

Mentőövet, a kávéházként és színházként egyaránt népszerű Archa nyújtott, amelynek agilis vezetői magánszponzoroktól hetek alatt összegyűjtötték a bemutatóhoz szükséges két és fél millió (huszonöt millió forint) koronát. A sors még egy dramaturgia csavarral is fokozta az érdeklődést és a feszültséget. Három héttel a premier előtt a szerző felesége súlyosan megbetegedett, s helyébe a jóval fiatalabb, harmincnégy esztendős Zuzana Stívová ugrott be, parádés alakítást nyújtva.

Ennyi drámai fordulat után nem meglepő, hogy a jegyek a bemutatóra percek alatt, az őszi előadásokra pedig napokon belül elkeltek. Az idei évadban több cseh társulat vitte, illetve viszi színre a Távozást, amelynek angliai premierjét szeptember végén a londoni Orange Tee tszínház tartotta, a főszerepet Geoffrey Bevers alakítja. Ez a társulat vitte színre 1977-ben az Audiencia című Havel-darabot.

A groteszk hangvételű színmű fő motívuma – az erkölcs és a politika viszonya – Havel előző könyveiben (többek között a magyarul is olvasható Csak röviden, kérem című interjúkötetében) is felbukkan,. Ezúttal a műfajhoz igazodva, többsíkú a konfliktus. A hivatalától búcsúzó Rieger kancellár számot vet tetteivel és elveivel, miközben döbbenten tapasztalja, miként fordítanak neki hátat eddigi beosztottjai és hajbókolói, akik már az utódjának a morális szempontokat semmibe vevő, pragmatikus Klein kegyeit keresik. Václav Havel ironikus hangvételű történetének helyszíne tulajdonképpen nem lényeges, ám a közönség szerint egyértelműen azonosítható.

Sokan a Rieger-Klein konfliktusban, a Havel-Klaus közti ismert ellentétek és kölcsönös ellenszenv felidézését érzékelik. Hiába hangoztatta többször is a drámaíró, hogy a szímnűvének nagy részét a múlt század nyolcvanas éveiben írta, amikor másként gondolkodóként még csak nem is álmodott arról, hogy államfő lesz. S hiába ismételgeti, hogy őt tulajdonképpen a hatalmától búcsúzó politikus, valamint más személy  lelkiállapota és a környezete érdekelte, Prágában még mindig tart a legújabb cseh Ki, kicsoda találgatás, miközben a darabja odahaza és külföldön megkezdte önálló életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.