Ütőt mindenkinek!
Mondhatnánk, hogy ez a fair play: mindenkinek ugyanazt az ütőt, nyerjen, aki ezzel nyerni tud! De inkább a létezett szocializmusra jellemző egyengondolatot szimbolizálja: gyártsunk egy viszonylag elfogadható minőséget éveken, évtizedeken át, jó lesz az az embereknek, ki lehet elégíteni vele az igényeket.
A rendszer 1963-ban állt föl. A kisüzemek összevonásával kialakított nagyvállalatok között ekkor osztották szét a bútorgyártási feladatokat. A fényezett bútorokat a Budapesti Bútoripari Vállalatban állították elő (kivételesen a Cardo Bútorgyárban is), székeket a Szék- és Kárpitosipari Vállalat gyártott (meg a Balaton Bútorgyár), konyhabútort a Tisza Bútoripari Vállalatnál, iskolabútort és sportszereket pedig – na, hol? – az Iskolabútor és Sportszergyárban készítettek.
Gyönyörűek ezek a fakeretek, de hát éppen ebben az időben forradalmasították a világban a teniszütő-készítést.
A modern tenisz az 1870-es években indult története során csak nagyon keveset változott az ütő formája. De 1975-ben megjelent az úgynevezett nagyfejű ütő, amellyel sokkal könnyebb pályán tartani a labdát. Valamivel nehezebb vele pontosan irányítani, de egyszerűbb eltalálni.
Ezzel egy időben megváltozott a keret anyaga is, alumíniumból, műanyagból, különféle grafittartalmú keverékanyagokból készítik az így kisebb súlyú, erősebb, rugalmasabb ütőket. A húr anyaga is megváltozott, ma már ritka a bélhúr, a játékosok stílusának megfelelően választják ki az alapanyagot, és a húrozás maga is nagyon sokféle: minél feszesebbre húzzák, annál erősebben pattan el róla a labda.
Változott az ütő, de változott maga a játék is. Emlékszem, a hatvanas években még elküldte az edző azt a próbálkozót, aki két kézzel ütötte volna a fonákot. Azután Chris Evert meg Jimmy Connors egymás után nyerte a versenyeket ezzel a megoldással.
Ma már a nagyok közül leginkább csak Roger Federer viszi egy kézzel hátra az ütőjét backhand oldalon. (Különben Pete Samprast szokás emlegetni, mint aki „visszatért” az egykezes fonákhoz).
A szerbiai Újvidéken született, a kilencvenes években amerikai, 2007 óta magyar állampolgárságú Szeles Mónika nemcsak azzal lett híres, hogy ő kezdte a „nyögős teniszt”, hanem azzal is, hogy amikor 16 éves korában a legfiatalabb teniszezőként megnyerte a párizsi nyílt teniszbajnokságot, a Roland Garrost, a Steffi Graf elleni fináléban – az első szett rövidítésében 2-6-ról fordított! – két kézzel ütötte a tenyerest is.
Ezt a módszert nem vette át a többség, de például a francia Marion Bartoli és a kínai Shuai Peng ma is két kézzel üti a labdát mindkét oldalról.
