Utolsó kirándulás az emberi vágyak Kamondi-világába

Váratlanul, ötvenöt éves korában, csütörtök hajnalban elhunyt Kamondi Zoltán, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró és producer.

Egyetemi tanulmányai során matematikát és filozófiát tanult, majd 1988-ban szerzett filmrendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első nagyjátékfilmje, a Halálutak és angyalok a cannes-i filmfesztiválon a formabontó és kísérletező műveket versenyeztető Un certain regard szekciójában debütált 1991-ben. Nem véletlenül: ez a mű élesztette fel a hetvenes évek magyar művészfilmjeire, de leginkább a Kárhozatra és a Meteóra jellemző filozofikus vonalat. Kamondi filmnyelve a mozgókép, televízió, a videó és a reklámok világát idézte, miközben azt kutatta, van-e a földi életnek értelme, célja, és mit jelentenek ma az emberi kapcsolatok, érzelmek.

Második filmjében, az Alkimista és a szűzben a művész parafrázisát formálta meg: az alkimistát, aki a tökéletes forma (és formula) megalkotását tűzte ki célul, de továbbra is a libegő álomvilág – képzelgések, szorongások és vágyak – megelevenítése volt a célja.

Erős stílusváltás volt a 2002-ben bemutatott, a Berlinale versenyébe beválogatott Kísértések. Fekete-fehér, lecsupaszított formában volt egészen szuggesztív (sokak szerint befogadhatóbb, mint a két korábbi film). Eltérő erkölcsök, felfogások, értékrendek antagonisztikus ellentétéről szólt: hőse, Marci, a tehetséges és érzékeny fiatalember szeretetre szomjazik. Egy alkalmi munkája során – egy éppen csak serdülő cigány kislányt adnak el neki pár láda hagymáért. Itt is jelen volt a Kamondi-féle állandó szimbólumrendszer, de a film stílusa, szerkezete más narratív filmkészítési módot képviselt.

Ambiciózus projektje, a 2007-es Karlovy Vary-i fesztiválon debütált Dolina a diktatúra látható és láthatatlan szorításában vergődő, kiszolgáltatott emberek világáról szólt. Modellszerű, de valódi történet hús-vér figuráinak megelevenítésével. Ahogyan Bodor Ádám alapul szolgáló kisregényében, Az érsek látogatásában olvashattuk.

Kamondi Zoltán élete utolsó napjaiban is filmen dolgozott: tavaly forgatta le Halj már meg! című drámát Ónodi Eszter, Cserhalmi György és Kováts Adél főszereplésével. A történet mozgatórugója egy hatvanas éveiben járó mozdonyvezető hirtelen halála, mely következtében az elhunyt kettős életére, egy szerelmi háromszögre, a zavaros múltra és gyanús alvilági kapcsolatokra is fény derül. Egyszóval: még, még, utoljára tehetünk egy kirándulást az emberi vágyak á la Kamondi világába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.