„Nem lesz olyan dal, hogy a Moszkva téren felszáll a villamosra az ellenőr”

Meggyőző beszédű, a szavakat, üres szólamokat ügyesen forgató hanglemezgyári és állami vezetők, valamint kissé esetlen, óvatos, de értelmes érveket soroló rock- és popzenészek ülnek egymással szemben. A párbeszédet próbálgatják.

Azon az 1981-ben zajló, háromnapos tatai találkozón járunk, amelyen a rock- és popzenészelit: Bródy János, Presser, Zorán, Pataky Attila, Benkő László, Hobó, Frenreisz Károly, Som Lajos és a többiek, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat márkamenedzsere, Erdős Péter, valamint a kultúrát befolyásoló politikai vezetők: Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes, Barabás János, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára és mások vannak jelen. Almási Tamás: Sok húron pendülnek című, a Dürer Kertmozi és a Recorder (utóbbi Magyarország egyetlen nyomtatott popzenei magazinját és független, minőségi zeneportálját takarja) sorozatának nyitányaként bemutatott, fura akusztikájú filmjét nézzük.

A tanácskozás egy lehetséges zenészszakszervezet megalakulásáról, közelebbről meg a hatalom és zene korabeli viszonyáról szól. Olyan pillanatban készült, amikor a politikai vezetők már látták, hogy a tiltás helyett ésszerűbb lenne a műfajt (szoros felügyelet mellett persze) integrálni a kultúrába. Ahogy Bródy János a vetítést követő beszélgetésen fogalmazott a Dürer Kertben: „Hivatalos munkahelyünk nem volt, problémáinkkal nem nagyon tudtunk hová fordulni, vágytunk arra, hogy legyen szakszervezetünk. Ez a találkozó egy lehetőség volt arra, hogy a létezésünket elfogadják, szerettünk volna a magyar kultúra részévé válni.”

A Sok húron pendülnek című film megmutatja, hogy Almási Tamás már 1981-ben is értette a szakmát, mert a Stúdió ’81 akkori főszerkesztője, Érdi Sándor előzetes támogatásával igen pontos korlenyomatot készített, olyannyira, hogy a végleges verzió láttán Érdi azt mondta: „Zseniális, felterjesztem nívódíjra, de nem mutatom be.” Végül Almási filmje egyetlen alkalommal: 1982. augusztus 22-én, kedd délután fél háromkor mégiscsak képernyőre került, de ennek megfelelően szerény nézettséggel, visszhang nélkül. Pedig érdekes volt most látni, a hatalom képviselői hogyan próbálják megosztani a zenészeket, hogyan gondolkodnak a rendszer bajuszát huzigáló, néha keményen szókimondó, úgynevezett alternatív zenekarokról, és a zenészek hogyan próbálnak működésüknek kereteket találni a szocializmus viszonyai között. Bátor vagy bátorkodó mondatok a zenészek részéről, csőbe húzó, cinikus, fölényeskedő mondatok a hatalom részéről.

A Dürer Kertmozi sorozatában június 16-án ugyancsak egy rocktörténeti jelentőségű, Almási Tamás által készített dokumentumfilm látható. A Kölyköd voltam az Edda Művek széthullásáról és 1983-as búcsúkoncertjéről szól.

Mondatok a filmből

Erdős Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat márkamenedzsere:

„Tíz éve harcolunk azért, hogy megkapjátok a társadalmi elismerést, hogy legyen érdekvédelmi szervezetetek, lehetőségetek. Engem az aggaszt, hogy tízévnyi elmaradás után, éppen egy elég válságos gazdasági helyzetben egyszerre estek neki az összes probléma megoldásának, és beleütköztök majd a realitások falába. (…) A hőbörgés ront a ti helyzeteteken és az ország helyzetén is. Ne őrüljetek meg!

Egyetlen út van: együtt előre haladni, és lehetőség szerint nem engedni a nyugati zenét nyakló nélkül ránk zúdítani. A jugoszláv beatzenét néhány éve ezzel tették tönkre egyik napról másikra! Mi ezt, ha lehet, megakadályozzuk! Mi igenis védjük a kormány kultúrpolitikáját, mint egyik eszközét az ország konszolidált viszonyainak, nem óhajtunk balhét, nem óhajtunk nagy társadalmi konfliktusokat, mert féltjük az országot”.

Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes: „Amikor az önök által játszott muzsika olyan formát ölt, hogy kategorikusan és közvetlenül valami ellen beszél, hogy egy nihilista, munkanélküli élés, egy szervezett társadalomellenesség hangulatát, akusztikáját, atmoszféráját terjeszti a maga nagyon hatásos eszközeivel, az általában sem helyes, de az előbb röviden jellemzett politikai helyzetben egyszerűen tilos. Mi a francnak – már bocsánat – kell olyan neveket adni együtteseknek, hogy Orgazmus? Vagy Bizottság! Vagy URH! Jó az maguknak? Mit jelent az, hogy URH? Hát nem értik, hogy itt tulajdonképpen a normális, emberi ízlés van megfricskázva? Kérem szépen! Nem lesz olyan dal, amelyik arról szól, hogy a Moszkva téren felszáll a villamosra az ellenőr, majd a dal végén ettől az ellenőrtől kérdezik meg, hogy az egész világra van-e bérlete! Nem lesz! Ahol ilyen elhangzik, hivatalos szerv által vagy magánúton rendezett koncerten, művelődési házban, bárhol, ott a működési engedélyt bevonjuk!”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.