Újjáéledt a legendás gyűjtemény

2300 évvel ezelőtt a világ első univerzális könyvtárát hozták létre az egyiptomi Alexandriában, ami néhány száz évvel később elpusztult. Tizenhárom éve épült meg nagyjából ugyanott az új alexandriai könyvtár – főigazgatója nemrég Budapesten járt.
Az I. Ptolemaiosz egyiptomi fáraó által alapított könyvtár fél évszázaddal később már 400 ezer ókori könyvet, azaz papirusztekercset őrzött, végül 700 ezres állományra gyarapodott. Az első csapást Caesar időszámításunk előtt 48-ban mérte a gyűjteményre – ecsetelte a múltat Ismail Serageldin, a könyvtár főigazgatója. Katonái csupán az egyiptomiak flottáját akarták felgyújtani, ám a tűz a kikötőről a városra is átterjedt, és jelentős károkat okozott a könyvtárban.

A csillagászat atyjaként és az ókor legnagyobb csillagászaként emlegetett Hipparkhosz munkássága – egyebek mellett ő készítette el az első csillagkatalógust – ezernyi szállal kötődött Alexandriához. A leghíresebb alexandriai tudós azonban a matematikus Eukleidész, akinek Elemek című műve a Biblia után állítólag a legtöbb kiadást megért könyv. A főigazgató nemcsak a tudományos eredményeket ecsetelte, kitért Kleopátra szépségére, aki szerinte közel sem volt olyan szép, mint az őt megformáló Elizabeth Taylor, ellenben karizmatikus volt.

A könyvtár előbb 272-ben Aurelianus alatt, majd 296–97-ben, Diocletianus ostroma alatt többször is megsérült. A végső pusztulás 640–642 között következett be, amikor Amribn al-Ász seregei elfoglalták Alexandriát. Ekkor I. Omár kalifa parancsára, azzal az indokkal, hogy „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”, elégették a könyveket. (A könyvekkel hat hónapig fűtötték Alexandria fürdőit – a nyugatra menekülő tudósok csak néhány darabot tudtak megmenteni.)

A könyvtár újjáépítésének ötlete hosszú idő óta a levegőben volt, de csak az ezredforduló előtti években lett rá pénz. És politikai támogatás, amit az egyiptomi elnök felesége, Suzanne Mubarak nyújtott. Az UNESCO támogatásával létrehozott új alexandriai könyvtárat 2002. október 16-án nyitották meg – azóta Ismail Serageldin a főigazgató. A 250 millió dollárból épített, 45 ezer négyzetméteres épületben jelenleg mintegy 8 millió kötetet őriznek, melyből 200 ezer áll a kutatók rendelkezésére. Az intézmény nemcsak az arab világ legnagyobb könyvtára, hanem hatalmas kulturális komplexum színház- és konferenciateremmel, saját zenekarral, kiállítóterekkel. Évente több száz eseményt, több tucat kiállítást tartanak a falak között.

Az elmúlt évek politikai földrengései Alexandriát sem kímélték, de a tömeg megvédte az épületet. Mindössze két lövés érte a komplexumot. Manapság pedig évente 16-18 millióan személyesen térnek be az épületbe, a weben keresztül 900 millió látogató keresi fel a páratlan gyűjteményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.