Újabb rekord a sajtófotó-pályázaton

Az elmúlt évi rekordot is megdöntötte az idei Magyar Sajtófotó Pályázatra érkezett felvételek száma: 535 szerző összesen 12.493 tavaly készült képét küldte be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által meghirdetett versenyre.

Először a 2006-ben készült fotók versenyében ugrott a képszám tízezer fölé (360 szerző), a 2007-es felvételek megmérettetésén 413 szerző 9223 képpel, tavaly pedig 592 szerző 11.985 képpel vett részt - közölte László Ágnes kommunikációs vezető kedden az MTI-vel.

A múlt héten zárult pályázaton 13 kategóriában lehetett indulni 2009. január 1. és 2009. december 31. között készült képekkel, a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriába azonban több éven keresztül készült sorozattal is jelentkezhettek a fotósok. Újdonság volt idén, hogy egy pályázó 30 pályaművet küldhetett be kategóriától függetlenül.

A legtöbb felvétel az emberábrázolás-portré (egyedi), a természet és tudomány (egyedi), a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi), a hír-eseményfotó (egyedi), valamint a művészet (egyedi) kategóriában érkezett - írta László Ágnes.

Érdekességként említette, hogy a tavalyi évhez képest jelentősen - 357-ről 575-re - nőtt a hír-eseményfotó (egyedi) pályaművek száma, és 545-ről 848-ra emelkedett a természet és tudomány (egyedi) kategóriában beadott képeké.Valamelyest kevesebb - 544 helyett 474 - kép érkezett ugyanakkor a bulvár, humor, zsáner kategóriában.

A pályamunkák zsűrizését január 15. és 18. között tartják a fővárosi Mai Manó Házban, pénteken, szombaton és vasárnap a nyilvánosság előtt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a zsűri munkáját a Fotoklikk nevű internetes portálon is bárki figyelemmel kísérheti.

A zsűri elnöke Horváth Péter fotográfus, a grémium tagja Jan Sibík cseh fotóriporter, Sam Stewart amerikai fotóriporter, képszerkesztő, Czagány Balázs fotóriporter, Hajdu András fotóriporter, Horváth M. Judit fotográfus és Pörneczi Bálint fotóriporter.

A sajtófotó-pályázat eredményhirdetését január 22-én tartják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.