Újabb visszaszolgáltatott Klimt-képet árvereznek

Elárverezi Gustav Klimt Gertrud Loewről készített, szakértők szerint 17-25 millió eurót (5,3-7,8 milliárd forintot) érő portréfestményét június 24-én a Sotheby's nemzetközi aukciósház Londonban. Az árverés régóta húzódó tulajdonjogi vita végét jelenti – adta hírül szerdán a Der Standard című osztrák napilap.

Andrea Jungmann, a Sotheby's Ausztriáért, Magyarországért és Lengyelországért felelős üzletvezetője az újságnak úgy nyilatkozott, hogy a festmény a Klimt által jegyzett portrék egyik legfontosabb darabja. Klimt-szakértők egyenesen magával ragadóként írják le az 1902-ben készült művet, amely Anton Loew bécsi orvos 19 éves lányát ábrázolja.

Az árverés régóta húzódó tulajdonjogi vita lezárása, amely az alkotó ausztriai örököse és a portrén szereplő nő Amerikában élő leszármazottja között robbant ki.

A festmény az 1938-as Anschlussig Gertrud Loew (Löw) tulajdonában maradt, ám a következő évben ő a családjával elmenekült Ausztriából és az Egyesült Államokban telepedett le. A kép sorsa innentől kezdve bizonytalan.

A műtárgy 1942-re Gustav Ucickyhez, Klimt házasságon kívül született fiához került, aki a náci uralom idején filmrendezőként dolgozott. Az ő özvegye, Ursula Ucicky 2013 szeptemberében létrehozta a Klimt Alapítványt, jelenleg az ő tulajdonukban van a kép.

Időközben azonban Gertrud Loew Egyesült Államokban élő unokája, Andrea Felsőványi is jelezte, hogy igényt tart a műre és arra hivatkozott, hogy azt nagyanyjától jogtalanul vették el a náci megszállás alatt. Andrea Felsőványi Gertrud Loew második, Felsőványi Elemérrel kötött házasságának leszármazottja. A képen látható Gertrud Loew is több forrásban férjezett nevén, Gertrud Felsőványi néven szerepel.

A feleknek végül hosszas huzavona után sikerült megegyezniük arról, hogy elárverezik a művet és a bevételt fele-fele arányban elosztják egymás között. A megállapodás értelmében az Alapítvány további öt Klimt-rajzot is visszajuttat a Felsőványi családnak.

Egy másik híres Klimt-kép, az Adele Bloch-Bauer portréja visszaszolgáltatási történetéről szóló, Hölgy aranyban című amerikai filmet épp most vetítik a mozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.