Újabb mutyi a Fészek Klubban

Néhány éve a Fészek Klubba költözött a Sas-kabaré, és itt próbálja legújabb, vitriolos politikai esztrádját, a Hüvelyk Mutyit, amelyből néhány részlet is látható volt a hétfői évadnyitón. Korábban a Ludas Mutyi volt műsoron, de az már nem aktuális. Decemberig tizenkét előadást tartanak az új darabból, s ez lesz műsoron Szilveszterkor is, tudtuk meg. Más "mutyiról" egyelőre nem tudunk.

Az 1901-ben alapított, mostanában igencsak nehézkes anyagi körülmények között működő művészklub jelenleg tíz társulat és művészeti műhely otthona, ismertette Galambos Tibor igazgató. Itt próbál és lép fel a Budapest Klezmer Band, amely ma már világhírű. Vezetője, Fegya, a házban komponálta leghíresebb dalukat, a Menyasszonytáncot is.

Sas József és Beregi Péter az új
Sas József és Beregi Péter az új "mutyi"-darabban
M. Schmidt János / Népszabadság

A Fészekben játszik újra, jó néhány év kihagyás után Olasz Ági. Most épp a háború után Londonba emigrált, s később híres pszichológussá lett egykori pesti zsidólány, Förster Vera emlékirataiból Egy pesti lány címmel színre vitt estet láthatjuk tőle, Gerendás Péter remek betétdalaival.

Itt zongorázik Fellegi Ádám, például azokon a dalesteken, melyeken Schubert-dalokat lehet majd meghallgatni. Ennek a mellőzött komolyzenei kisprodukciónak, csakúgy mint a vonósnégyes esteknek is menedéket ad a Fészek.

Takáts Andrea Szindbáddá lényegülve
Takáts Andrea Szindbáddá lényegülve
M. Schmidt János / Népszabadság

Erős a klubban a színházi vonal: több kamaratársulatnak is otthona a Kertész utcai ház. Például a Pókerface Produkciónak: Bodor Böbe rendezésében itt adja elő remek Krúdy-monodrámáját Takáts Andrea. A mű egy Szindbád novellából készült, s mind a történet férfi s nőszerepét a karizmatikus művésznő játssza.

Átköltözött Óbudáról a Rátkai Márton Színházi Műhely is, amely a színészneveléssel felhagyva most éppen a kinevelt színészeknek ad álláslehetőséget darabjaiban. Többnyire zenés műveket adnak elő, a Miss Amerikát, Szép Ernő szövegeire rendezett estet és tovább játsszák egyik legnagyobb sikerüket, a Cabaret-t.

Fellegi Ádám Schubert-estre várja a közönséget
Fellegi Ádám Schubert-estre várja a közönséget
M. Schmidt János / Népszabadság

Ugyancsak itt a házban lakik a neves tanárról, színigazgatóról elnevezett Kazán István Kamaraszínház, amely kamaradarabokkal jelentkezik, játszanak például mindkét Karinthytól: Frigyestől és Ferenctől egy-egy estet.

A kortárs táncot a Medic'all Art Dance társulat képviseli, általában klasszikus zenére épülő improvizációs előadásokat tartanak.

Képviselteti magát a vers is: a Medve Színpad fiatal versmondói már az ötödik Ady-estjüket állítják színpadra. S velük párhuzamosan tart hangoskönyv irodalmi esteket a rádióból ismert Szalóczy Pál is, hogy csak néhányat említsünk a ház évi ezer produkciójából.

Galambos igazgató az államtitkárt is meghívta
Galambos igazgató az államtitkárt is meghívta
M. Schmidt János / Népszabadság

Nyáron híre ment, hogy bezárt a Fészek, de mint kiderült, arról volt szó, hogy a Fészek pincéjében működő rock klub zárt be, mert nem kívánták meghosszabbítani a bérleti szerződését. Mint megtudtuk, a nyáron bezárt rock klub helyén hamarosan piano bár nyílik.

A patinás klub jövőjéről, anyagi helyzetéről annyit tudhattunk meg, hogy fontos lenne a működtetéséhez (pláne sürgető megújulásához) némi állami segítség, s ez ügyben meghívták a kulturális államtitkárt is, akit továbbra is várnak. Hiszen a Fészek a magyar kulturális élet egyik legrégibb színtere, a pesti civil műveltség egyik kútforrása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.