Új színház - önkormányzati pénzből

Évente 4-5 saját előadást és 2-3 vendégprodukciót láthat a közönség jövő február végétől Vácott a Dunakanyar Színházban, ahol a tervek szerint mintegy évi hetven előadást tartanak az egykori mozi épületében.

A saját társulattal nem rendelkező befogadó színház létesítéséről november 22-én döntött a település képviselő–testülete, amikor megszavazták a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. létrehozását, és határoztak arról is, hogy a társaság ügyvezető igazgatója Kis Domonkos Márk színművész legyen.

Vác első kőszínházában, ahol a Fónay Humánia Társulat már korábban helyet kapott, a felújítási munkák teljes befejezését követően a nyitó díszelőadást február 22-én tartják, de a fenntartó egyelőre nem adott tájékoztatást arról, melyik darab kerül színre. Az viszont már tudható, hogy a működési költségeket az önkormányzat kasszájából, valamint pályázati pénzekből finanszírozzák. Az első évadban várhatóan 68 előadást mutatnak be, a repertoárban évi 4-5 saját, és 2-3 megvásárolt zenés, prózai, ifjúsági és egyéb darab szerepel. A nyári szünetben előreláthatólag a Visegrádi Négyek Fesztiválnak és a Színházi Találkozónak ad otthont a Váci Dunakanyar Színház épülete.

Kis Domonkos Márk ügyvezető igazgató, a Fónay Humánia Társulat egyik alapítója elmondta: noha a nonprofit kft. még cégbírósági bejegyzés alatt áll, a bemutatók előkészületei már javában folynak. A tervek szerint a viszonylag csekély távolság miatt fővárosi színészeket foglalkoztatnak egyedi szerződéssel, a jegyek árát ugyanakkor igyekeznek a budapesti színházjegy árak alá szorítani.
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.