Új kultúrközpont Egerben

Agria Agora elnevezéssel új kulturális központ épül Egerben; az erről szóló támogatási szerződést csütörtökön írták alá a város és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) képviselői.

A 2,2 milliárd forint értékű fejlesztést több mint 1,7 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió - közölte az NFÜ.

Az egri Érsekkertben megvalósuló létesítmény közművelődési, művészeti-nevelési, oktatási, felnőttképzési feladatokat is ellát majd, és elősegíti a közösségi, civil aktivitás dinamizálását. A létesítmény az egriek mellett a környező települések lakosságát, a kistérségekben élőket is kiszolgálja majd.

Az épületben úgynevezett élmény, kreatív és oktatási szinteket alakítanak ki. Többek között multifunkcionális rendezvényterem, zenei oktató- és próbatermek, hangfelvételek készítésére alkalmas stúdió, kiállító-terem, mozgásművészeti oktatóterem, egyéb oktatótermek, valamint a Városi Televízió és az Egri Média Centrum helyiségei kapnak majd helyet.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Agora programjának kétfordulós pályázatán 8 megyei jogú város kapott lehetőséget arra, hogy egy alapvetően kulturális célzatú nagyberuházást valósítson meg.

A program keretében összesen 14,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Eger mellett Szekszárd, Békéscsaba, Szolnok, Tatabánya, Kaposvár, Hódmezővásárhely, és Nyíregyháza kezdheti meg a fejlesztést a közeljövőben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.