Túl a csúcson

Noha az észak-olaszországi, cölöpökre és szigetekre épült város sosincs híján a turistáknak, szeptember elején filmcsillagok jelenléte növeli a Velencébe utazók számát.
Már a nyitófilm is komoly forgalmat generált a vörös szőnyegen: Jason Clarke, Emily Watson, Jake Gyllenhaal és Josh Brolin vonult fel az Everest színészei közül, és persze a rendező, Baltasar Kormakur. De már itt van a városban (valamelyik távolabb eső szigeten lévő exkluzív hotelben) Johnny Depp is, akinek a Black Mass című gengszterfilmjét ma este vetítik a Mussolini által egykor kaszinónak épített fesztiválpalotában.

Az Everestet vegyesen fogadta a jelen lévő sajtó. Vannak, akik banálisnak és katasztrofálisnak nevezték az izlandi rendező munkáját, amely megtörtént eseményeken alapul: 1996. május 10-én Rob Hall, az új-zélandi Adventure Consultants tapasztalt hegymászója és társai nekiindultak, hogy megmásszák a Mount Everest csúcsát. Ez sikerült is nekik, de olyan viharba kerültek, hogy többen soha nem tértek vissza. Köztük maga Rob Hall is, aki megvárta, míg az utolsó ember is feljutott a csúcsra.

Az Everest egyik főszerepét alakító Josh Brolin érzi, hogy a film megváltoztatta az életét
Az Everest egyik főszerepét alakító Josh Brolin érzi, hogy a film megváltoztatta az életét

Volt közöttük olyan is, akit hátrahagytak a hóban és egy éjszaka után képes volt ismét lábra állni, ám mindkét kezét és orrát elvesztette – Beck Weatherst Josh Brolin játssza. A legmegrázóbb alakítást a Rob Hallt játszó Jason Clarke nyújtja. Különösen a film utolsó negyedében, amikor katasztrófába fordul a helyzet. A csúcson ragadt Hall tudja, hogy vége mindennek, rádió- és műholdas telefon segítségével köszön el az éppen szülni készülő feleségétől.

Az Everest sok pillanatában zseniális, mégis kiegyenlítetlen mozi talán azért is, mert a katasztrófát mindenki másképp élte meg. A csapat túlélői között volt Jon Krakauer író és újságíró, aki Ég és jég címmel írta meg a tapasztalatait. A könyvben a tragédia felelőseként megnevezett Anatolj Bukrejev is írt egy művet, a Hegyi őrületet, amely számos ponton ellentmond Krakauer verziójának. Kormakur, ha nem is rehabilitálja az orosz férfit, de ahogy lapunknak fogalmazott: Bukrejev visszament két emberért, így szó sem lehet arról, hogy negatív szereplő lenne. A rendező amúgy sem akart filmet készíteni a főgonoszról a hegyen.

Az Everest felrúg minden, angolszász filmekből ismert dramaturgiát: igazából hősök sincsenek. Embereket látunk, akik rájönnek, hogy az anyatermészetnél nem létezik nagyobb erő. És a szemünk előtt is lepergett egy igazi dráma: a világpremierre eljött Jan Hall, Rob Hall özvegye. Hogy mit érezhetett, szavakkal megfogalmazhatatlan. Miképpen az is, hogy emberek miért másznak meg hegyeket az életük kockáztatásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.