Tovább dagad a falunapbiznisz

Elköltözik és tovább bővül a Pozsonyi Piknik: az immár nemzetközi hírű újlipótvárosi falunap fősodra szeptember 5-én az Újpesti rakpartra települ át színpadokkal és kereskedőkkel, míg a több tízezres látogatótömegtől megszabaduló Pozsonyi úton visszatérnek a kezdetekhez, és újra baráti pikniket rendeznek Bächer Iván kedvenc kocsmájában és a szomszédos Láng Tékában. 

A könyvesbolt tulajdonosa, Rédei Éva 2009-től 2013-ig szervezte a Pozsonyi Pikniket, mígnem tavaly átadta a stafétabotot Bubics Ádámnak, aki szervezőtársként belülről ismerte a rendezvényt. Kimondva és kimondatlanul is sokan egyetértettek a környékbeliek közül Gerlóczy Márton íróval, aki a tavalyi piknik után nem titkolta, hogy gyalázatosnak tartja azt, amivé az egész vált, többek közt amiatt, hogy a rendezők falusi búcsúvá hagyták változni az egészet, ahol volt minden, például körhintás és gumicukros éppúgy, mint szájfeltöltés és szájbevarrás, és ahol tavaly feltűnően megnőtt Bächer Iván egykori barátainak a száma.

Rédei Éva
Rédei Éva
Fotó: Kovács Bence

Gerlóczy Mártonra – aki nem hivatalosan egy nyolc-kilenc évvel ezelőtti utcai kecskepörköltfőzéstől eredezteti a rendezvényt – a piknikkritika miatt az egykori és a jelenlegi szervező sem orrolt meg: Rédei Éva és Bubics Ádám egyaránt azt mondja, hogy a rendezvény valóban a saját népszerűségének csapdájába esett, és olyan nagyra nőtt, hogy az már tényleg nem egy falusias piknik, hanem egy sokszereplős, sokféle kulturális és kereskedelmi vállalkozást megmozgató nagyrendezvény.

És mint ilyen, horribilis kiadással működik, legutóbb már nem kevesebb, mint 17 millió forint volt a trolielterelés, a biztonsági szolgálatok, a tűzoltók, az autóelszállítások, a nyomda és egyéb szükséges munkálatok költsége. Szappant, szalámit és színházjegyet is árusítottak, és fognak az idén is a pikniken, amelynek szervező egyesülete ugyan már közhasznúvá alakult, és a rakparti helyszínnel megtakarítja a trolielterelés hárommillió forintos költségét, de még mindig legalább tízmillió forintnyi támogatásra lenne szüksége ahhoz, hogy ne legyen kénytelen tájidegennek számító árusokat is beengedni helypénzért.

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton
Fotó: Szilágyi Stefánia

A tetemes vásári bevételek nem fedezik a teljes költségvetést, vagyis a pénzgyárnak tartott, nagyvállalkozássá duzzadt Pozsonyi úti falunap a szóbeszéddel ellentétben nem a szervezők meggazdagodásának forrása. Rédei Éva szerint ő egyetlen évben sem tett szert haszonra, ellenben sok-sok személyes jó baráttá vált művészre igen, akiket az ingyenes fellépéseikért cserébe saját maga látott vendégül.

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója szerint is egészen lenyűgöző e piknik forgataga, ahol számtalan ismerőssel, régi jó baráttal össze lehet találkozni. Ő tavaly például másokhoz hasonlóan egész napra ott ragadt a színházak utcájában. Mint mondta: az idei rendezvényt még jobban felértékeli, hogy nem lesz az Andrássy úton színházi évadnyitó sokadalom.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.