Schmitt Pál és Kádár fotója: történelmi kézfogás ballal
Kádár Jánost érdekelte a sport. 1946-ban a „munkáscsapat” lelátóról ismert szurkolóját választották a Vasas elnökének. Úgynevezett sportvadász volt. A balatonaligai pártüdülőben gyakran játszott páros teniszt többek között Biszku Bélával, Fock Jenővel, Nyers Rezsővel. A hegyoldalba épített erdei pályán nem zavarta őket senki, legföljebb a szomszédos kis állatkert kerítésén át figyelt rájuk egy szelíd őz. A napi nyitás előtt magányosan úszott néhány hosszt az üdülő fedett uszodájának – éppen őmiatta – túl erősen klórozott vizében. A röplabdázók közé is szívesen beállt, játszott Alekszej Koszigin oldalán, amikor a szovjet miniszterelnök a Balatonnál töltötte szabadságát.
Azt mindenki tudja róla, hogy szenvedélyesen sakkozott. I. osztályú minősítést szerzett, de valószínűleg mesterjelölt erejű játékos volt (ezután jött még a mester, nemzetközi mester, nemzetközi nagymester fokozat meg a világbajnokjelölt, világbajnok). A hetvenes évek végén előfordult, hogy testőrsége három száguldó kocsival érkezett az Egyesült Izzó Külső-Váci úti székháza elé, mert valószínűsítették, hogy a nagy presztízsű Tungsram Kupa sakkversenyre „szökött ki” villamossal (!) megnézni, hogyan boldogul Csom, Adorján és Vadász az új angol sakkzsenivel, John Nunnal.
A Képviselői Irodaház (azelőtt Pártközpont) aulájának egyik falát elfoglaló hatalmas Munkásállam című festményén Bernáth Aurél is sakk közben ábrázolta őt. Nem meglepő tehát, hogy a Kerényi Imre rendelte alkotmánykísérő képek egyikén, a Kádár és kora című alkotáson Rényi Krisztina a papírcsákóban sakkozva örökíti meg.
(Különben a közismert futballhívő mai miniszterelnök is szereti a királyi játékot, ahogy ezt bizonyítja az általa megrendelt, a londoni látogatása alkalmából Szijjártó szóvivővel váltott játszmáját bemutató fotó.)
A sport Kádár korában is fontos volt a politikának, de már korántsem csináltak belőle akkora cirkuszt, mint az ötvenes években. Az első titkárt a Népstadionban leginkább a nagy műsorral kísért SZÚR-on (Színészek–Újságírók Rangadóján) lehetett látni. Hetvenezer néző leste, hogy a K-szektorban (ma VIP-páholynak hívnák) ülve miként reagál arra, ahogy jellegzetes beszédmódját Hofi Géza parodizálja a pálya közepén felállított színpadon.
Mindamellett jelentőséggel bírt, hogy az Öreg (ahogy Kádárt hívták a pártban) meglátogatta az olimpiai csapatot, meg az is, hogy pont Paja (ahogy Schmitt Pált sportkörökben becézték) volt a kiválasztott, akivel lekapta a párt lapjának fotóriportere.
Az akkor 30 éves vívó pályája csúcsán járt. Mexikóban az egyéni aranyat ugyan Kulcsár Győző nyerte, de győzött a csapat (B. Nagy, Fenyvesi, Kulcsár, Nemere, Schmitt), azután 70-ben Ankarában, 71-ben Bécsben is a világbajnok csapat tagja volt. És bár a külföldre távozott Nemere kiszállt a társaságból, így is Magyarország volt a favorit az olimpián.
A vívókat általában az intelligensebb sportolók között tartják számon, és a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen diplomázott, nyelveket könnyen tanuló, a nők által bálványozott, jó kiállású sportembernél megfelelőbb partnert nem lehetett találni az első titkárral való találkozáshoz (és beszélgetéshez).
1972! Magam is szívesen emlékszem erre az évre. Augusztus elején leszereltem a hódmezővásárhelyi bölcsészszázadból, amelyben egy sor későbbi egyetemi tanárral, az ELTE és Pázmány tanszékvezetőivel, színházigazgatóval, szerkesztővel szolgáltam együtt. Még egy későbbi SZDSZ-es oktatási miniszter is volt köztünk, sőt a másik – természettudományos hallgatókat sorakoztató – egységben a későbbi fideszes miniszter töltött egy évet, ma ő a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Másnap négy obsitos barát Földvárra utaztunk sátorozni, de a hosszú haj akkor tomboló divatjának idején muszájból tar koponyánkkal három nap alatt sem bírtunk egy csajnál sem bevágódni. A harmadik este végre a későbbi intézetigazgató, egyetemi tanár – akinek mellére maga Putyin miniszterelnök tűzte ki a magas kitüntetést magyarországi látogatása idején – égő szemű barátnője (neves gyermekorvos lett belőle) átjött Zamárdiból, mi pedig a drezdai bombázás idején játszódó regényével világhírűvé lett, nagy amerikai író teljes életművének későbbi kiadójával majd meghaltunk az irigységről.
Szeptember elején elkezdődött az olimpia. A diktatúra egyeteme akkori vezetőinek volt annyi eszük, hogy egy héttel elhalasztották miatta a tanév kezdetét. Így azután a fekete-fehér képernyő előtt lógás nélkül végigizgulhattuk, hogy az izraeli sportolók elleni véres támadás (lásd Spielberg: München) miatt törlik-e a további versenyeket, de szerencsére egy nap szünet után folytatódtak a küzdelmek.
A párbajtőr egyénit ezúttal Fenyvesi Csaba nyerte, a csapatban Erdőssel, Fenyvesivel, Kulcsárral, Osztriccsal, Schmitt Pál óriási örömünkre másodszor is olimpiai bajnok lett. És ezt nem veheti el tőle senki, akkor sem, ha későbbi aláírásával ő maga szentesítette az általunk felhatalmazott, rendkívüli történeti és jogi tudással bíró honatyák által megalkotott, hamarosan életbe lépő alaptörvényt, mely szerint 45 másikkal együtt ezt az évet is törölni kell a magyar történelemből.
Éppen ezért nagyon kellemes napot kívánok neki a 160 olimpiai bajnoki cím még élő nyerteseivel együtt, minthogy ma délben gyűlnek össze az olimpiai érmesek hagyományos karácsonyi találkozójára.
Különben 1972-nek az olimpiával nem lett vége: vasárnap tartották a záróünnepélyt, hétfőn az egyetemen megismerkedtem leendő csoporttársaimmal. Köztük volt egy feszes minijét zavartan a combjára húzogató lány (későbbi gimnáziumigazgató, gyakorló iskolai vezetőtanár, két gyermekünk szülőanyja), addig nézegettem lopva, amíg észre nem vett, és rám nem mosolyodott. De ez már egy másik kitörölhetetlen történet.
(A Képmentő-sorozat darabjaiból 2012-es falinaptár jelent meg, amelyet a www.lapcentrum.hu oldalon lehet megvásárolni.)
