Történelmi koncertet adott Daniel Barenboim Londonban

Rendkívüli esemény tanúi voltak vasárnap este a zeneszeretők, amikor az egykori csodagyerek valóságos sportteljesítménnyel ünnepelte a ritka jubileumot.

Csúcsra járatással kezdődött az év a Southbank kulturális központban, melynek nagytermében három estén át vendégeskedett a Caracasból érkezett Simón Bolivar Orchestra. A korábbi sztár-karmesterével, Gustavo Dudamellel az élen érkezett társulat utolsó koncertjére régóta aranyáron sem lehetett jegyet kapni, mert az est a most 73 éves géniusz, Daniel Barenboim ünneplését is szolgálta.

Barenboim tizenhárom évesen napra hatvan évvel korábban, 1956. január 17-én mutatkozott be először az újonnan épített koncertteremben. A Royal Philharmonic Orchestra hangversenyén Mozart A-dúr zongoraversenyével robbant be a zenei életbe. A kerek évfordulón a bravúrok iránt vonzódó Mester Brahms két monumentális zongoraversenyét adta elő. Ez volt egyben az első alkalom, hogy a nagy becsben tartott venezuelaiak és Barenboim osztoztak a pódiumon.

Az első, világhálós kritikák nem voltak elájulva Barenboim és Dudamel zenei teljesítményétől, felhíva a figyelmet a zongorista technikájának néhány tökéletlenségére és a zenekar pontatlanságaira, főleg a fúvósok sorában észlelt gyengeségekre. Magát a koncertet követően azonban szinte szem nem maradt szárazon, amikor a Maestro mintegy negyedórás, érzelmes és humoros beszédben tekintett vissza első koncertjére, majd a pályafutását meghatározó londoni emlékekre, köztük fiatalon elhunyt első feleségére, Jacqueline du Pré gordonkaművészre. Az este igazi üzenete mégis az volt, hogy Barenboim hangsúlyozta, nem szabad "politikai projektként" tekinteni a Simón Bolivart megalapozó, mára 750 ezer gyereket érintő zeneoktatási rendszerre. Az El Sistema zenei és humanitárius célokat követ, bizonyítva, a muzsika életeket átalakítani képes erejét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.