Torontóban is bemutatják a Saul fiát

Jake Gyllenhaal filmjével nyit a Torontói Filmfesztivál, és a Cannes-ban zsűrinagydíjas Saul fiát is bemutatják.

Jean-Marc Vallée kanadai filmrendező Jake Gyllenhaal és Naomi Watts főszereplésével készült Demolition című romantikus drámájával nyílik szeptemberben a 40. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál – jelentették be kedden a szervezők, ismertetve a filmmustra programját, amelynek Special Presentations szekciójában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is műsorra tűzik.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar filmnek, amely idén elnyerte a cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb elismerését, a zsűri Nagydíját is, ez lesz a kanadai premierje.

A szeptember 10-től tíz napon át tartó filmszemle világpremierjei között lesz a Ridley Scott által jegyzett Mentőexpedíció című sci-fi Matt Damonnal a főszerepben, valamint Michael Moore Where to Invade Next című alkotása.

Az 1976-ban alapított Torontói Nemzetközi Filmfesztivál a világ egyik legtekintélyesebb filmes seregszemléjévé vált az elmúlt mintegy négy évtized alatt. Gyakran nevezik az Oscar előszobájának, mivel számos olyan alkotást vetítenek, amelyek később fontos szerephez jutnak a hollywoodi díjszezonban. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.