Török napló a végvári küzdelmekről

Az egri vár 1596-os ostromáról Törökországban előkerült naplóról is szó lesz a Zrínyi Miklóst és a 17. század végvári küzdelmeit fókuszba állító egri végvár-konferencián.
Bujdosné Pap Györgyi, a szervező Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy az egri várban zajló háromnapos tudományos konferencián 22 tervezett és egy "terven felüli" előadást tartanak. Idén Zrínyi Miklós és a 17. századi végvári harcok állnak a hadtörténeti, régészeti, illetve a kor mindennapi életét, például táplálkozási szokásait is vizsgáló előadások középpontjában.

"A csütörtök délutáni meglepetéselőadást Gühnan Börekçi, az isztambuli Sehir Egyetem oktatója tartja, aki az anatóliai Konyában rábukkant az 1596-os egri ostromot is megjárt egyik török katonatiszt oszmán nyelven írt naplójára" - mondta az igazgatóhelyettes.

Hozzátette: a vármúzeum tervei között szerepel, hogy magyarra fordítják és kiadják a naplót. Kitért arra is, hogy a vármúzeum híd szerepét szeretné betölteni a Sehir Egyetem és az egri Eszteházy Károly Főiskola között, például a történelemkutatást folytató diákok közötti kapcsolatépítés elősegítésével.

Elhangzott: a konferenciát pénteken az egri vár napja zárja, amelyet 2002 óta ünnepelnek. 1552-ben, október 17-én vonult el a török sereg a vár alól. A fél tízkor kezdődő rendezvényen solymász- és fegyverbemutatóval, történelmi játszóházzal is várják a várba az érdeklődőket.

Bujdosné Pap Györgyi felidézte: a Dobó István Vármúzeum Vártörténeti Műhelye égisze alatt futó, 1982-ben R. Várkonyi Ágnes történészprofesszor kezdeményezésére életre hívott egri konferencia eredetileg az egri vár 1552-es ostroma köré szerveződött. Az előadások témaköre azóta fokozatosan kibővült a végvári harcok korával.

A most zajló tanácskozással a költő és hadvezér Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulójáról emlékeznek meg a szakemberek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.