Törőcsik Mari is őket támogatta, de nem nyerhettek

Bár a tizenkét pályázóból csak négyet ajánlott a fővárosi közgyűlés figyelmébe az Újszínház igazgatói pályázatára összeült szakmai bizottság, a fővárosi közgyűlés tegnap csak kettőről szavazott: Bodó Viktorról és Dörner Györgyről. Mivel utóbbi megkapta a többségi szavazatot, nem voksoltak tovább.

Dörner csütörtöki közleményében megemlítette: pályázatát hamarosan közzéteszi a teátrum honlapján. Örül annak, hogy sokan pályáztak a színházra, ez azt jelenti, a színház népszerű és sokan akarják magyar klasszikus és kortárs szerzők műveit játszani. Az Újszínház elmúlt négy és fél évében sok dolgon ment keresztül, írja, nehéz volt az újraindulás, de a színház mostanra rendelkezik bázisközönséggel, amit a továbbiakban már csak növelni szeretne.

A döntést követő napon nyilvánosságra hozta igazgatói pályázatát Bodó Viktor is. A Kultúrbrigáddal közösen írt dolgozatában mozgásban lévő, a fővároson kívüli hátrányos helyzetű településeken és az iskolákban is jelenlévő európai népszínházat tervezett. Kivételes módon, az előbemutató után nem közvetlen tartották volna a premiert, hanem további egy hetet még dolgozni akartak a produkciókon, beépítve a reakciókat. Hangjátékokat, felolvasószínházakat és az összes korosztályt érintő színházpedagógiai foglalkozásokat is beépítettek a programba. Rendszeres megmutatkozási lehetőséget adtak volna pályakezdő rendezőknek és színészeknek. A színház mellett működő drámaírói műhelyt indítottak volna Dramoda néven. A napi aktualitásokra reagáló heti fikciós sorozatot is terveztek, és gondoltak az itt élő külföldiekre: angolul, törökül és kínaiul szinkronizálták volna bizonyos előadásaikat. Továbbá audionarrációval és jeltolmácsolással is segítették volna a rászorulókat.

Egyedül a Népszabadságnak adta át pályázatának szövegét egy másik jelölt, Tóth Péter, a Szputnyik korábbi ügyvezetője, aki a színész Mátyássy Bencével, a gazdasági szakember Hegedűs Judittal, a kommunikációs szakember-filmproducer Sarlós Dáviddal, a színész Radnay Csillával, az író-színész Vecsei H. Miklóssal és a színész-rendező ifj. Vidnyánszky Attilával közösen írta meg elképzeléseit. Bár ifj. Vidnyánszky neve más pályázatban is szerepelt, egyedül ebben a dolgozatban vállalt szerepet – tudtuk meg.

A generációk találkozóhelyének kikiáltott pályázathoz támogató nyilatkozatot írt alá Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.