Törőcsik Mari: „Azt hiszem, nagyon boldog vagyok!”

Nem a gála a kedvenc műfajom. De az a műsor, amelyet Jordán Tamás rendezett Törőcsik Mari 80. születésnapjára a Nemzeti Színházban, felülmúlta az eddig látott gálák 98 százalékát. Frappáns volt, szellemes, megható és klisémentes.
Törőcsik Mari lába előtt hevert a színházi és a zenei szakma jó része hétfő este a Nemzeti Színházban. Az igazgató Vidnyánszky Attila szép gesztussal egy korábbi Nemzeti­-direktort kért fel a műsor megrendezésére, Jordán Tamást, aki a tíz évvel ezelőtti gálát is színpadra állította.

Bár Törőcsik Mari nemrég lapunknak azt nyilatkozta, meglepetés az egész műsor, ő csak a műsorvezető Kepes Andráshoz ragaszkodott, kiderült, a gála fellépőit maga választotta.

Persze számítani lehetett meglepetésekre is. Inkább a közönségnek volt meglepetés Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter bejelentése, miszerint Törőcsik Mari ösztöndíjat alapított nehéz sorsú színésznövendékeknek. Két éven át havi 200 ezer forintot kap az a hallgató, akit kiválaszt a Jordán Tamás, Zsótér Sándor és ifj. Vidnyánszky Attila alkotta zsűri. Törőcsik Mari szándéka ezzel: újra jöjjenek Soós Imrék vidékről, és színészek lehessenek.

Jordán Tamás köszöntötte Törőcsik Marit
Teknős Miklós / Népszabadság

A műsorban színészek és zenészek sora lépett fel, többek között Eszenyi Enikő, Lázár Kati, Hirtling István, Kern András, László Zsolt, Stohl András, Érdi Tamás, Szabadi Vilmos, Vásáry Tamás és Zorán.

Különösen vicces volt az az interjú, amelyet Jordán Tamás forgatott a színésznővel, majd szövegét kissé átírta. Martin Márta szinkronizálta Törőcsiket, és arról beszélt, a búvárkodás a nagy vágya, és a sziklahalak lelkileg mennyire közel állnak hozzá.

Érdemes kiemelni Darvas Ferenc, Jávori Ferenc, Selmeczi György és Szakcsi Lakatos Béla parádés nyolckezes zongorajátékát, valamint a színésznővel dolgozó több tucat rendező köszöntését ­ Makk Károlytól Sára Sándoron át Zsámbéki Gáboron keresztül Zsótér Sándorig.

A nézőtérről énekelt duettet az ünnepelt Bodrogi Gyulával
Teknős Miklós / Népszabadság

Törőcsik Mari a nézőtér első sorában ült, onnan énekelte a Nekem a Balaton a Riviéra című slágert Bodrogi Gyulával. Kedvenc virágából, a sárga rózsából több száz darabot kapott az ünnepelt, majd az este végén, a színpadon elmondta: a szeretetbe kicsit belehal az ember. Ilyen alkalom volt, mikor a minap a szülőfalujában, Pélyen megünnepelték.

Megemlítette azokat a Nemzet Színészeit, akik nem tudtak elmenni a gálára, Máthé Erzsit, Psota Irént, Berek Katit és Király Leventét, valamint megjegyezte, mennyire hiányzott neki ezen az estén Tarr Béla rendező, Alföldi Róbert színész­rendező, korábbi igazgatója, valamint Esterházy Péter író.

Törőcsik Mari azzal zárta az estet: „Azt hiszem, nagyon boldog vagyok”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.