Tőrdöfés a pesti közérzetbe

Szőke nyomozónő keresi Hamlet gyilkosát a négykezes magyar bűnügyi regényben.

Gyászol az ország: holtan találták lakásán Hamletet. Öngyilkos lett a homoszexualitását nyíltan vállaló színészzseni? Féltékeny szerető vagy homofób támadó végzett Széplaki Tibor színművésszel? Senki sem lepődne meg, ha egyik reggel hasonló szalagcímeket látna a bulvárújságok címlapján. Pataki Évának és Vajda Anikónak ez is volt a célja: egy hihető, vérbeli pesti krimit írni.

A négykezes Hamlet halott című könyv szerzői szomszédok egy pesti bérház harmadik emeletén, így csak át kellett ugraniuk egymáshoz, és máris kezdődhetett az ötletelés a reggeli kávé mellett. – A krimi terve Évától jött. Sokszor dolgoztunk már együtt, de a többi közös munkánk főleg megrendelés volt. Egy nyár alatt megírtuk a nyers szöveget – mesélte Vajda Anikó, aki több színpadi adaptáció szerzője, s a népszerű Família Kft. című sorozat egyik írója. A közös alkotás nem, a krimi műfaja azonban újdonság volt a színházi és filmes közeget jól ismerő szerzőnők számára.

– Nagyon nehéz műfajnak tartom. Az ember Agatha Christie-vel kezdi, aztán jön Raymond Chandler. Fontos újítást hozott a skandináv krimi, mert komoly társadalmi kérdéseket feszeget. Amerikai és nyugat-európai krimiket fogyasztunk, ezekhez képest a magyar valóság végtelenül snassz. Írni akartam egy olyan történetet, ami betartja a krimi szabályait, és alkalmas arra, hogy bemutassa a mai pesti közérzetet – mondta Pataki Éva forgatókönyvíró és dokumentumfilm-rendező, aki több, női főszereplős regény szerzője is.

Vajda Anikót nem volt nehéz rávenni a dologra, bár ő nem nagy krimiolvasó. – Inkább tévésorozatokat néztem. Nem krimi ugyan, de a Harry Potter megfogott, ez a fordulatos séma van a fejemben. Rengeteg színdarabot is írtam, ott is fontos a logika és a váratlanság – tette hozzá.

A magyar társadalmat és a politikai életet is kritizáló, de a humort sem nélkülöző történet szerint vérbe fagyva, egy tőrrel a mellkasában találják a lakásán a Hamlet-jelmezt viselő Széplaki Tibort. Nem egyértelmű, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt, az idő azonban sürgeti a rendőrséget, minél hamarabb le akarják zárni a közéleti botránnyal fenyegető ügyet. A nyomozást a fiatal, csinos Salgó Anitára bízzák, aki bepillanthat a színházi emberek, pszichiáterek, és a politikai elit életébe is, ezenkívül más társadalmi rétegeket is végigjár nyomozása során.

A gyerekét egyedül nevelő nőt halálosan megfenyegetik. Megérzései vezetik rá, hogy magánéleti titok vagy szélsőjobboldali csoport áll-e a tragédia mögött, és hogy mi a szerepe az egész ország által ünnepelt Széplaki életében a befolyásos államtitkárnak. – Meg akartuk mutatni a szereplők motivációit. Általában a tévéhíradón, pletykalapokon keresztül látjuk ezeket a dolgokat, de a lelki háttér ismeretlen marad. Pedig ezekkel a láthatatlan dolgokkal kellene foglalkoznia a művészetnek és a politikának is, tetteink valódi gyökerével – mondta Vajda Anikó. Szerzőtársa hozzátette, hogy az összes karakterben van valami, ami együttérzést és ugyanakkor viszolygást is kelt. A történet vége sem fekete-fehér: az olvasó számára kiderül a rejtély, a rendőrcsapatnak azonban „fentről leszólnak”, így a regény világában nem kaphat nyilvánosságot a megoldás.

A szerzőpáros nemcsak a mai pesti krimi hiányát akarta pótolni. Szokatlan módon egy szőke, vonzó nőt helyeztek a nyomozó szerepébe, aki éppen túl van édesanyja halálán. A gyászból kikeveredve döbben rá, hogy mi is folyik a közéletben. – Az eddigi regényeimben is női hősöket szerepeltettem. Engem a női lét érdekel Magyarországon, ahol a nők feudális módon alul vannak reprezentálva a hatalmi, gazdasági és kulturális posztokon. Van egy élő modellje is a figuránknak, tanácsot is adott, sok minden az ő élményeiből is táplálkozik – mondta Pataki Éva. Vajda Anikó szerint Anitát az különbözteti meg a férfi nyomozóktól, hogy sokkal többször hallgat a megérzéseire. – Mivel nő, könnyen tudunk azonosulni Anita figurájával, aki a férfi olvasóknak is nagyon tetszik, többen hosszan elemezték már nekünk. Egy férfi nyomozó inkább a külső, nem a belső, lélektani dolgokat veszi észre. Anita nem azért szabályszegő, mint amiért például a vagány fickók, hanem mert a belső érzései vezérlik.

A közös krimiírás ezzel nem ért véget, a folytatásban Anita múltjáról egyre többet tudhat meg az olvasó. A következő, ezúttal a fiatalok problémáiról szóló sztori pedig egy multinál, egy ügyvédi irodában zajlik majd, keverve a politikai és magánéleti szálakat. Ismét egy igazi pesti krimire lehet számítani a párostól, akik – Vajda Anikó szerint – azt vallják, egy mai szerző a máról írjon, arról, ami körülöttünk, velünk történik. Ez egy nagy hiány, nemcsak a krimiben.

Vajda Anikó (balra) és Pataki Éva. Nyomozás megérzésekkel
Vajda Anikó (balra) és Pataki Éva. Nyomozás megérzésekkel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.