Toplisták alapján fizetnek
A törvény szerint az olyan üres adathordozók forgalomba hozatala után jár pénz a szerzőknek, amelyek alkalmasak szerzői jogdíj hatálya alá tartozó művek másolásra.
Majka és Curtis albuma vezeti a Mahasz online letöltési listáját |
Ez tehát egy jogdíjátalány, amelynek összegét beépítik az eszköz árába. Minden számítógép, pendrive, háttértár (vincseszter), SD-kártya, CD- vagy DVD-lemez, sőt mobiltelefon vásárlásakor fizetnie kell a vásárlónak azért, hogy a maga számára másolatokat készíthessen.
Fontos, hogy a felvételeket csak saját céljára használhatja, ha bevétele származik belőle – például DJ-ként játssza le, vagy a boltjában szól a zene – külön kell fizetnie.
A törvényalkotó szerint – és ezt az elvet a világ legtöbb országában komolyan veszik – komoly bevételtől esnek el a szerzők azáltal, hogy másolják a műveiket. A boltban megvásárolt adathordozók többségén tárolnak olyan alkotásokat, amelyek meghallgatásáért jogdíjat kellene fizetni.
Elvileg csak a legális másolatok készítésének lehetőségéből következő bevételkiesést pótolja ez az összeg, de valamennyire kárpótol az illegális letöltésekért is.
Tavaly a parlament úgy határozott, hogy az üres adathordozók után járó jogdíj egynegyedét elvonja az alkotóktól, és a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül osztja vissza. A kulturális kormányzat szerint nem igazságos az a mód, ahogy a közösjog-kezelők –az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és aMahasz – eddig a pénzt eljuttatták a jogosultaknak.
Abból indultak ki, hogy a felsőbb akarat jobban tudja, hogyan kell ezt intézni, mint a fenti szervezetek tagságát és megbízói körét alkotó művészek maguk. Igaz, éppen az ő érdekükre hivatkozva és nekik kell a beszedett összeg 25 százalékát többek között a Cseh Tamás-program keretében kiosztani.
Tavaly az előző évihez képest több folyt be az üres hordozók eladásából, ezért a 25 százalék levonása után csak három százalékkal kevesebb pénzt osztanak szét a jogosultak között az idén, mint 2013-ban. (A teljes összeget az Artisjus szedi be, de az csak a zeneszerzői, szövegírói, írói jogdíjrészeket fizeti ki.
Másoknak – filmszerzők, előadók, filmproducerek, kiadók – a többi jogkezelő fizet.) Senki sem ellenőrzi, hogy ki mit másol a készülékére, pláne azt, hogy mit hányszor hallgat meg. A jogdíjak elosztására nincs jobb módszer, mint hogy monitorozzák a művek elhangzását. Tavaly 96 013 zeneszám négymillió rádiós, 55 884 zeneszám négy és fél millió televíziós lejátszását listázták.
Több mint 14 ezer zenei hordozó és a rajtuk lévő 59 ezer zenemű részesült jogdíjban, 50 ezer online letöltött mű adatait is feldolgozták. Ez alapján osztották el a pénzt a nyolcezer magyar dalszerző és jogutód között.
Az üres hanghordozói díjak 48 százalékát rádiós sugárzási adatok alapján (38 százalék zene, 10 százalék irodalom) osztják szét. Másik 47 százalékát hangfelvétel-jogosítási adatok alapján (a kiadók a lemezek után jogdíjat fizetnek az egyesületnek, az ebből származó adatokat veszik itt figyelembe).
Öt százalékot tesz ki a világhálóról való legális letöltési adatok – iTunes, Dalok.hu – alapján kiosztott pénz. Az üres képhordozók utáni díjak felét a televíziók zenei műsora alapján, másik felét pedig a televíziókban vetített filmek alapján osztották fel.
A YouTube külön kategória. Az ott megnézhető művek után nincs bevételük a jogdíjkezelőknek. A szerzők-előadók közül sokan kárhoztatják, hogy bárki feltöltheti (és ami nagyobb baj, ingyenesen letöltheti) számaikat a videomegosztó ra(ról). Csakhogy mindez pénzt is hozhat nekik. Nemcsak azáltal, hogy reklámot csinál a lemezekhez és fellépésekhez, hanem ténylegesen is. Ma már bárki létrehozhat saját YouTube csatornát, és szerződhet a céggel, hogy a videójánál megjelenő reklámokért fizetett összegből a lejátszások száma alapján részesedjék. S ehhez még arra sincs szükség, hogy saját maga tegye közzé a művét. A videomegosztó rendszere érzékeli az azonos felvételeket, és minden esetben szerződött partnerének folyósítja a pénzt.