A törvény szerint az olyan üres adathordozók forgalomba hozatala után jár pénz a szerzőknek, amelyek alkalmasak szerzői jogdíj hatálya alá tartozó művek másolásra.

Majka és Curtis albuma vezeti a Mahasz online letöltési listáját

Ez tehát egy jogdíjátalány, amelynek összegét beépítik az eszköz árába. Minden számítógép, pendrive, háttértár (vincseszter), SD-kártya, CD- vagy DVD-lemez, sőt mobiltelefon vásárlásakor fizetnie kell a vásárlónak azért, hogy a maga számára másolatokat készíthessen.

Fontos, hogy a felvételeket csak saját céljára használhatja, ha bevétele származik belőle – például DJ-ként játssza le, vagy a boltjában szól a zene – külön kell fizetnie.

A törvényalkotó szerint – és ezt az elvet a világ legtöbb országában komolyan veszik – komoly bevételtől esnek el a szerzők azáltal, hogy másolják a műveiket. A boltban megvásárolt adathordozók többségén tárolnak olyan alkotásokat, amelyek meghallgatásáért jogdíjat kellene fizetni.

Elvileg csak a legális másolatok készítésének lehetőségéből következő bevételkiesést pótolja ez az összeg, de valamennyire kárpótol az illegális letöltésekért is.

Tavaly a parlament úgy határozott, hogy az üres adathordozók után járó jogdíj egynegyedét elvonja az alkotóktól, és a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül osztja vissza. A kulturális kormányzat szerint nem igazságos az a mód, ahogy a közösjog-kezelők –az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és aMahasz – eddig a pénzt eljuttatták a jogosultaknak.

Abból indultak ki, hogy a felsőbb akarat jobban tudja, hogyan kell ezt intézni, mint a fenti szervezetek tagságát és megbízói körét alkotó művészek maguk. Igaz, éppen az ő érdekükre hivatkozva és nekik kell a beszedett összeg 25 százalékát többek között a Cseh Tamás-program keretében kiosztani.

Tavaly az előző évihez képest több folyt be az üres hordozók eladásából, ezért a 25 százalék levonása után csak három százalékkal kevesebb pénzt osztanak szét a jogosultak között az idén, mint 2013-ban. (A teljes összeget az Artisjus szedi be, de az csak a zeneszerzői, szövegírói, írói jogdíjrészeket fizeti ki.

Másoknak – filmszerzők, előadók, filmproducerek, kiadók – a többi jogkezelő fizet.) Senki sem ellenőrzi, hogy ki mit másol a készülékére, pláne azt, hogy mit hányszor hallgat meg. A jogdíjak elosztására nincs jobb módszer, mint hogy monitorozzák a művek elhangzását. Tavaly 96 013 zeneszám négymillió rádiós, 55 884 zeneszám négy és fél millió televíziós lejátszását listázták.

Több mint 14 ezer zenei hordozó és a rajtuk lévő 59 ezer zenemű részesült jogdíjban, 50 ezer online letöltött mű adatait is feldolgozták. Ez alapján osztották el a pénzt a nyolcezer magyar dalszerző és jogutód között.

Az üres hanghordozói díjak 48 százalékát rádiós sugárzási adatok alapján (38 százalék zene, 10 százalék irodalom) osztják szét. Másik 47 százalékát hangfelvétel-jogosítási adatok alapján (a kiadók a lemezek után jogdíjat fizetnek az egyesületnek, az ebből származó adatokat veszik itt figyelembe).

Öt százalékot tesz ki a világhálóról való legális letöltési adatok – iTunes, Dalok.hu – alapján kiosztott pénz. Az üres képhordozók utáni díjak felét a televíziók zenei műsora alapján, másik felét pedig a televíziókban vetített filmek alapján osztották fel.