Tolnay Klárira emlékeznek

Tolnay Klári születésének centenáriumi ünnepségsorozata keretében a Madách Színházban és a Vígszínházban is kiállítás nyílik, az előbbiben kedden, az utóbbiban csütörtökön. A Vígben kétnapos konferenciát is rendeznek az 1998-ban elhunyt színésznő művészetéről, a korszak színészetéről.
A Vígszínházban fedezték fel Tolnay Klárit, innen indult színésznői pályája. A társulatnak 1946-ig volt tagja, majd két évre a Művész Színházhoz szerződött. 1948-49-ben a Vígszínház társigazgatója, majd 1950-től a Madách Színház vezető művésze lett, tag volt ott 1998-ban bekövetkezett haláláig.

A Tolnay Klári 100 című kiállítás megnyitóját október 28-án, kedden, délután fél hatkor tartják a Madách Színház Tolnay Szalonjában. A kiállítás a színésznő pályájának Madáchban telt éveinek művészi krónikája. A kiállítás kurátorai az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának munkatársai, Both Magdolna és Erdélyi Lujza. A tárlatot megnyitja a színház igazgatója, Szirtes Tamás. A rendezvény háziasszonya Sunyovszky Sylvia, a Tolnay Klári 100 Emlékévet szervező Klárika 100 Alapítvány kurátora.

A Vígszínház október 30-án a Vígszínházban és a Művész Színházban töltött szakaszait mutatja be. A kiállítást 18 órakor Lukács Sándor színművész, a Víg társulatának tagja nyitja meg. Szintén október 30-án két napos színháztörténeti konferencia indul a Házi Színpadon Tolnay Klári művészetéről és a korszak színészetéről „Tolnay 100 – A XX. századi (színész)nő választásai" címmel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.