Tolják a májkot

Reggel tíztől másnap hajnalig tartó programok – röviden így foglalható össze a Told a májkot! elnevezésű alternatív hiphop tehetségkutató verseny szombati békésszentandrási döntője, ahol nem havi egymilliót (egy évig) meg lakást meg nagylemezt lehet nyerni, “csak” egy lehetőséget a megmutatkozásra: fellépést az ország egyik legnagyobb fesztiválján. Ezenkívül egy videoklip és egy stúdiószett talál gazdára.

Ha pedig nem okvetlenül a tömörségre törekszünk, akkor elmondható, hogy a showbiz igazán csillogó, látványos elemeit nélkülözi ugyan a Told a májkot! – a lényeget viszont nem: a zenét, a jóféle hiphopot méghozzá. A helyszín a Bencsik Mihály Sporttelep és a közvetlen mellette helyezkedő fövenystrand lesz. Kánikulában ez, mondjuk, nem jön rosszul: egy jó strandfoci, strandröplabda, kajakozás, kenuzás előtt-alatt-után feltörekvő és tehetséges magyar MC-ket hallgathat, aki a helyszínre fárad.

Összesen hét rapbanda lép fel szombaton: közülük öten a korábbi elődöntőkön kvalifikálták magukat, ahol a hazai hiphopszcéna meghatározó előadói zsűriztek, egy csapat a közönség, plusz egy csapat pedig a “szervezőbizottság” jóvoltából került a döntőbe. Ott lesz a debreceni Pepyto, a dunaújvárosi Eleven, a szegedi Hrksz, a veszprémi Tibes, a Stereo Kollektiv Pécset képviseli, Csicsó & Benő Csongrádról, Zodiac pedig Ceglédről érkezik.

A program reggel tízkor indul, a Fordított Fülek DJ-i adják a zenét, délben graffitifestők kezdik fedni az erre kijelölt felületeket, kettőtől pedig gyerekprogramok lesznek a Napra-forgó Alkotóház szervezésében. Ötkor a szegedi Barboncás Bábszínház ad műsort, ezután hiphop tánc és break dance bemutató veszi kezdetét a szarvasi Babilon TSE, a martfűi Street Feelings és az orosházi BreakElek jóvoltából.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Fél hétkor éleződik a helyzet: slam poetry, illetve spoken word előadásokkal próbálják összpontosítani a figyelmet a Slam Poetry Budapest aktivistái. Kilenckor pedig kezdetét veszi a döntő, ami után Funktasztikus, majd pedig Bobakrome & DJ Zomblaze koncertje következik. Hogy ki nyeri a fellépési lehetőséget a Hegyalja fesztiválon, a videoklipet és a stúdiószettet, úgy hajnali három körül dől el.

Aztán lazulás reggelig, hiphopra. Mindez ingyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.