Több életjáradékot kapnak az MMA-tagok

Magasabb összegű életjáradékban részesülnek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes és levelező tagjai az MMA-tagok járadékairól szóló kormányrendelet módosítása szerint.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent módosítás értelmében az MMA rendes tagjai az eddigi havi 150 ezer forint helyett január 1-jétől 200 ezer forintos, a levelező tagok pedig az eddigi 100 ezer forintos havi juttatás helyett 135 ezer forint életjáradékra jogosultak.

Egy 2013. júniusi törvénymódosítás vezette be, hogy az MMA elhunyt rendes és levelező tagjainak hozzátartozói is havi ellátást kaphassanak, amelynek összege megegyezik a Magyar Tudományos Akadémia által folyósított hozzátartozói ellátások mindenkori összegével.

Az akadémiai hozzátartozói ellátásra az elhunyt rendes és levelező tagnak az elhunyttal a halálakor (ténylegesen) együtt élő házastársa, élettársa vagy bejegyzett élettársa, valamint az elhunyt rendes és levelező tag árvái jogosultak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.