Faragó József – egykori szerkesztőségi kollégánk – többször is felteszi a kérdést: miért zabálta a közönség a Szilvási-könyveket? És miért tűrte a sikert a rendszer, ha egyszer a szerző csak a mérsékelten kedveltek közé tartozott? Miért úszta meg ’56-os szereplését némi mellőzöttséggel, miközben ennyiért mások hosszú éveket ültek?

Kiadták, de a hivatalos kultúrpolitika szégyellte. A szerző bemutatja az ellentétet Szilvási lelkesült tömegfogadtatása és szakmai recepciója között. A lényeg: Szilvási nagy és aktuális témák lapos szerzője volt. Valós szituációk, sok emberi nyomorúság és más írók által ritkán bolygatott élethelyzetek bukkantak fel nála. Sok szerelem. Férfias férfiak. Odaadó, majd kezdeményező nők. Később már akkor fülledtnek mondott, ma inkább szemérmesnek számító erotika.

Ezeket akarta olvasni a kor embere. Ismerni vélte a szereplőket, bele tudta magát képzelni a Szilvási-hősök helyébe. A tömegirodalom szerzői tudják: olvasóik mindig felfelé választanak irodalmi hősöket. Korábban grófnők keveredtek helyzetekbe, Szilvásinál meg értelmiségiek.

Azt is szerette a Kádár kori olvasó, hogy leleplezéseket is megengedett magának: a felső réteg nem makulátlan hősökből áll regényeiben. Szilvási nem tört ideológiai tabukat. Feltehetően ezt is szerette olvasótábora, amely nem ellenállt, hanem azonosult a rezsimmel.

Életéről keveset tudunk meg. Alulról indult, népi kollégista, korai párttag volt. Polgári főiskolán tanult, újságot írt, szerkesztett. Ötvenhatban bátor újságírást művelt, de ezt megúszta. Kevés barátja volt, akikkel sokat ivott, s ezt meg is írta. Sokszor antihősöket alkotott, de ezt megbocsátották neki.

Szilvási sokszor találkozott nagy történetekkel. Hőse is volt ilyennek. De ezeket mellőzte a könyveiben. Vették is, mint a cukrot.

FARAGÓ JÓZSEF: SZILVÁSI LAJOS Alinea Kiadó, 183 oldal