1956 megjelenítése a rendszerváltás előtti képzőművészetben a tiltott kategóriába tartozott. Amit a forradalomról rajzoltak, festettek, nem került nyilvánosságra. Csak a Történelmi Igazságtétel Bizottság 1988 májusában kiadott, 1956-os emlékmű felhívása után kezdtek előkerülni a fiókokból a sokáig eldugott munkák. Ami az 50. évfordulóig, 2006-ig felbukkant, azt Sümegi György 1956 Képtára című kötete összegezte, rögzítve a virtuális gyűjtés akkori eredményét.

Sümegi György az 1956. október 23. és az 1989-es Nagy Imre-temetés közötti harminchárom év rejtett termését igyekezett feltárni. És sok mindent talált. Az ismert és kevésbé ismert képzőművészek végigrajzolták a forradalmat. Borsos Miklós szobrászművész október 24. és 30. között egész rajzsorozatot készített, amelyet később a levelezésében rejtett el, s így maradhatott meg. Ferenczy Béni még az oroszok bevonulása előtt formázta meg a lobogó hajú Petőfit ábrázoló, Egy gondolat bánt engemet című plakettjét, majd a keze lebénult, és nem alkotott többet.

Rajzolta 1956-ot Szőnyi István, Lossonczy Tamás, Kass János és Szántó Piroska, aki e műveit szentendrei kertjében ásta el, üveggel bélelt ládában. (Hasonlóképp az udvarán ásta el Pécsi Sándor színművész is a ledöntött Sztálin-szoborról származó bronz jobb kezet, amely a rendszerváltás után a Nemzeti Múzeumba került.)

A Kádár-rendszerben csak rejtett szimbólumokat alkalmazva kerülhettek napvilágra ’56-os forradalmi utalások, jelenetek. Tóth Sándor 1957-ben Dávid alakjában találta meg a forradalom szimbólumát, majd Zászlóbontó címmel készített egy szobrot, amelyet azonban a főiskola kiállításán 1958-ban „véletlenül” összetörtek. Lossonczy Tamás 1961-ben Tisztító nagy vihar címmel rajzolta meg szürrealista látomásba rejtve a forradalmat. Ez a képe ma a Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. Deim Pál Golgota-sorozatában is 1956 emléke idéződik. A kompozíciókon 56 fokos szögben átvágó fény (avagy eső) külön rejtett utalás (ezt az 56 fokos átmetszést egyébként mások is alkalmazzák rejtett szimbólumként: például később Haraszty István).

Kondor Béla 1956 tavaszán fejezte be a főiskolát. Diplomamunkáját, híres Dózsa-sorozatát sokan a forradalom előérzeteként értelmezik. Kondornak az események idején és az után rajzolt angyalaiban is felismerhetők a forradalom mártírjai.

Ekkoriban készített illusztrációt Shakespeare Lear királyához, s a temetési jelenetet félreérthetetlenül dátumozta: 56.XI.4. Kivégzés című rézkarcán pedig megjelenik a forradalom egyik ikonográfiai szimbóluma, a fejjel lefelé akasztott ember. Ez másoknál, köztük Major Jánosnál is egyértelmű utalás volt 1956-ra, igaz, a Kádár-rendszerben a beállítás a meglincselt ávós áldozatokat, azaz a forradalmárok bűneit jelképezte.

Bálint Endre a Halottak napja című képével gyászolta a forradalmat. A külföldön, Argentínában élő Szalay Lajos a rádióhírek alapján rajzolta meg rajzsorozatát, erőteljesen alkalmazva a keresztény ikonográfia elemeit, angyalszárnyakkal ábrázolva a forradalom mártírjait.

Az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatban ceruzát, krétát ragadtak olyan világhírű művészek is, mint Marc Chagall, aki a menekültek javára litográfiát készített egy anyáról, aki egy fenyegető, ijesztő, csőrös lénytől védi gyermekét. Az író Jean Cocteau csillagként ábrázolta a magyar forradalmárt. Oscar Kokoschka is két bibliai grafikát készített emlékezésül.

Akarva-akaratlanul az értők előtt 1956-os utalássá vált egy mindennap látott grafika: a régi, papír húszforintos férfialakjának modellje, Hegedűs István öttusázóbajnok volt, aki 1956. október 24-én az ÁVO körúti sortüzének áldozata lett.