Tiltakozó teátrumiak

Tartha­tatlannak és elfogadhatatlannak ítéli a helyzetet, hogy az igazgatói pályázatokat bíráló szakmai bizottságok véleménye semmibe vehető, színházigazgatók megbízása indoklás nélkül visszavonható – írta közleményében a Magyar Teátrumi Társaság (MTT).

A szervezet csütörtöki közleményében megvitatta a dunaújvárosi színház új igazgatójának kinevezésével, valamint a nyíregyházi színház igazgatójának menesztésével kapcsolatos helyzetet.

Ennek kapcsán Vasvári Csaba alelnököt arról kérdeztük, korábban miért nem tiltakoztak, lett volna alkalom elég. A színész, aki mindemellett a Színházművészeti Bizottság elnöke is, lapunknak elmondta, közvetlenül a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatóváltása után is jelezték, nem értenek egyet a város közgyűlésének döntési mechanizmusával – noha jogilag lehetősége van arra az önkormányzatnak, hogy a szakma ellenében nevezzen ki direktort. De ez azért kirívó eset, mert Borsos Beátát ellenszavazat nélkül támogatta a szakmai bizottság, Őze Áron pályázata viszont egyetlen szavazatot sem kapott, még a város két képviselőjétől sem, pedig ők is tagjai volt a grémiumnak.

Felvetésünkre, miszerint korábban ez gyakran előfordult, nem feltétlenül teátrumi társaságos igazgatónál, azt mondta: egy civil szervezet elsősorban a saját tagjai érdekeit képviseli, a szakma egészének érdekeit is szem előtt tartja. Mi tovább mentünk, és azt kérdeztük: a teátrumi társaság színházigazgatóinak jó részét pont ezzel a metódussal, az akkori szakmai bizottsági döntés ellenében nevezték ki, Vasvári úgy vélte, túlzás lenne az igazgatók „jó részét” említeni. Ellenpéldának hozta, amikor Szegeden 2013-ban a szakmai grémiumtól ő kapta meg a legtöbb voksot, mégis a jelenlegi igazgató, Gyüdi Sándor mandátumának meghosszabbítása mellett állt ki a város. (Akkor az az indok hangzott el az önkormányzattól: nem felel meg a kiírásnak, nincs ötévnyi vezetői tapasztalata.)

Szóba hoztuk még, hogy ő is nemrég úgy lett a Szentendrei Kulturális Központ igazgatója, hogy elődjét indoklás nélkül, mandátumának lejárta előtt leváltotta a város. Csató Kata bábrendező szakmai okokra hivatkozva kilépett az MTT-ből, és mivel nem volt hajlandó visszalépni, a városvezetésnek „megrendült benne a bizalma”. Az MTT akkori közleményében kijelentette: „A sajtóban megjelent állításokkal szemben, az MTT egyetlen levelet sem írt ebben az ügyben Szentendre város polgármesterének, alpolgármesterének, képviselő-testületének vagy bárki másnak. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az nem mond igazat...” Azt is hozzátették: a fenntartó viszonyába és döntéseibe beavatkozni eddig sem volt módjuk, és a jövőben sincs erre vonatkozó szándékuk vagy lehetőségük. Az első igazgatói pályázat eredménytelen lett. Az újabb kiírásra egy dolgozat érkezett: Vasvári Csabáé, akit 2011-ben menesztettek a fehérvári Vörösmarty Színház éléről. Akkor Vasvári munkaügyi és személyiségjogi pert indított a város ellen (utóbbit azért, mert a közgyűlésen elhangzott, hogy hűtlen kezelés miatt per indult ellene, ami nem felelt meg a valóságnak). Mindkét jogvitát lezárták a felek, és közös, békés nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra következő évben.

A Szentendrei Kulturális Központ csütörtökön visszalépett az MTT-be, csatlakozott hozzá a nyíregyházi Móricz Zsigmond és a celldömölki Soltis Lajos Színház.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.