Terhes dilemmák

A Renée Zellweger főszereplésével tizenöt éve készült komédia, a ­Bridget Jones naplója karakterábrázolásban volt a legerősebb, de elsősorban a címszereplővel sikerült (akár férfiaknak is) azonosulni. Bridget hihetetlen ügyetlen volt, olykor túlságosan is szeretett iszogatni, legjobb formájában is csak átlagosan tudott kinézni és szerencsétlen volt a szerelemben. Önostorozó alkat, akinek önmagával volt a legtöbb problémája.

Bridget figurája még a kilencvenes években született meg a The Independent című napilap hasábjain, és a nagy siker nyomán regény formájában is megjelent Helen Fiel­ding tollából. A feledhető második mozirész után kérdésessé vált a franchise mozgóképes karrierje, a harmadik regényből végül nem is készült film.

A Bridget Jones babát vár a negyedik regényt dolgozza fel. Az eredeti csapatból Hugh Grant nem tért vissza, így az alkotók ideiglenesen meghalasztották őt, így most Mr Darcy (Colin Firth) új konkurense a milliárdos amerikai Jack (Patrick Dempsey). Igen nagy a tét: ki lesz az apja Bridget Jones babájának. A negyvenes szingli sem tudja a választ, mert Jack ágyába becsiccsentve került egy fesztiválon, majd néhány nappal később a valófélben lévő Darcynak nem tudott ellenállni.

A két férfi párharca a nőért és az apaságért egész szórakoztató. A Bridget Jones babát vár ennek megfelelően – az előző részekkel ellentétben – már nem a szingli lét komédiája, hanem a késői felnövésé, így a tónus egyre többször kezd drámai­vá vagy épp melodramatikussá válni, ahogy haladunk előre a játékidőben.

A poénkodást így főleg a régi-új mellékszereplők garantálják, de mindenek felett Emma Thompson, aki brillírozik Bridget szülőorvosának szerepében. Talán egy kicsit el is lopja a show-t. Külön filmet kérünk neki!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.