Teázzon Celannal!

Euro-övezetté válik április 15-19. között a Ráday utca, a könyvesház környéke legalábbis biztosan. De lehet, hogy mégis inkább marad a líra, muhaha. Szerdától vasárnapig várja (nem csak) a versszerűen tördelt szövegek úgymond szerelmeseit az Europoetica Költészeti Fesztivál a belvárosban. Majdnem mindenre kiterjedő programajánló.

A helyszín tehát a Ráday utca. Amelyből kis gonddal (és kis túlzással) akár budapesti soho is válhatna, ha valahogy kipaterolnák végre onnét a járműforgalmat, és meg lehetne értetni a lakókkal, hogy a nagy-, sőt egyesek szerint egyenesen: világvárosban élés, lakás bizony hordoz némi polgári rizikót is, a polgári létforma velejárója ugyanis, hogy az ember szívesen üldögél az utcán, és nem szívesen mondja a sörnek, hogy felejts el, tezsvérem, elmúlt 11, lásd be, nem zajonghatok tovább. Mellékszál.

Mert az ilyen kellemes fesztiválok programját böngészve néha tényleg úgy érzi az ember, emmá itten ajrópa, annak is a közepe ráadásul, kihúzza magát, és dagadó kebellel Adyt kezd mormolni, Parti Nagyot dünnyög, esetleg Dylan Thomast kiabál teli torokból. És akkor minden jó.

Tea Celannal

Szerdán ugyan olyan nagyon sok verset nem kapunk, lesz viszont folyóirat-bemutató (Afrika Tanulmányok), aztán előadásokat lehet hallgatni az afrikai vallások, hiedelmek kapcsán a Ráday Képesházban (Ráday u. 25.). Este ugyanott Bernadett Arowolo grafikus kiállítása nyílik, és nigériai ékszereket is csodálhat, aki. Hétkor dzsembori, afrikai dobosokkal, meg teakóstolás, talán az is a dobosokkal, nem tudom, meglátjuk. Én inkább Arowolóval teáznék, ha lehet.

Csütörtökön Paul Celannal nyakon öntött délutánban lehet részünk, a Nyelvrács című kötet prömierje négytől lesz a Ráday Könyvesház pincéjében. Hattól Lengyel András Mennyei könyvtár című exhibíciója nyílik, közben bemutatódik a Felhő Antológia II. része is, mindkét program a Képesházban. Aztán vissza a pincébe: Igor Ivanov Izy macedón filmrendező 2007-ben készített, Felfordulva című egzisztencialista cirkuszmozgója nyolckor kezdődik.

A péntek újvidéki irodalmárokkal bombáz: öttől Faragó Kornélia és Balázs Attila, valamint Szorcsik Kriszta színművész közreműködésével Franja Petrinovi, Ivan Negrisorac, Milos Latinovi, Maja Solar, és Faragó Kornélia, a HÍD folyóirat főszerkesztője mutatkozik be a Ráday Képesházban. Hétkor ugyanott Polgár Anikó műfordítóval és Csehy Zoltán költővel, műfordítóval Bánki Éva beszélget, aki író. Hatkor leballagunk a pincébe, ahol a Pluralica című, észt művészeti folyóirat szerkesztőit kérdezi Radics Viktória. Nyolctól újra macedón mozi: Vlado Cvenatovszki Titkos könyv című filmjét vetítik.

A víkend: víkend

A szombat szombathoz méltón viselkedik: már délelőtt is lesz élet. Tíztől Felhő-foglalkoztató várja a kicsiket és nagyokat a Képesházban egy kis műhelymunkára, szellemi kalandtúrára, amelyet amúgy Tundó Klára és segítői vezetnek. Fél háromtól irodalmi séta a Ferencvárosban, ingyen lehet érzékenyülni József Attila egykori lakhelyeit látván.

De csak 15:00-ig érdemes: a JAK délutánjának keretében Acsai Roland, Csobánka Zsuzsa, Jan Gavura, Harcos Bálint, Mila Haugova, Sirokai Mátyás, Martin Skypala és Jaromir Typlt olvas fel a Képesházban. Öttől meg délszláv irodalmi keresztmetszet vázolódik fölfelé Balázs Attila, Radics Viktória, valamint Nagypál Gábor segítségével. A vendégek: Marija Simokovic, Ervin Jahic, Ljubeta Labovic, Mihajlo Pantic.

Hattól a Studio „K"-ban a JAK új drámakötetének bemutatója. A Határ/Átlépők című könyv két fiatal német drámaíró csaj, Margareth Obexer és Ulrike Syha műveit tartalmazza, utóbbival Schein Gábor beszélget, a Studio „K" színészei meg részleteket vezetnek elő a China Shipping című darabból a Ráday 32. alatt.

Héttől Csehy Zoltán, Cserna Szabó András, Józsa Márta és Marno János estjén lehet üldögélni a Képesházban, vezeti: Bozsik Péter. Nyolctól Milko Mancsevszki Árnyak című filmje nézhető a pincében, angol feliratozással, már azok kedvéért, akik a harmadik estére sem képesek elsajátítani a macedón nyelvtant.

Vasárnap fél öttől a Nyelvhatáron című program keretében Buza Péter újságíró-várostörténész Kalapdoboz című kötetének bemutatójára várják a nagyérdeműt a Képesházba, hatkor ugyanott szlovák-magyar kerekasztal beszélgetés veszi kezdetét Huncik Péterrel, Hamberger Judittal és Orbán Györggyel a főszerepben. Este nyolctól, na, na: macedón filmest, amelynek keretében Milko Mancsevszki Eső előtt című 1994-es, Oscarra is jelölt, s amúgy egy rakás díjat besöpört örökbecsűjén rágódhat a szem. A pincében.

Kapcsolódó program: április 25-én Nyelvhatáron címmel konferenciát rendeznek a Millenárison, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Osztovits Levente termében. Ott lesz Ljudmilla Ulickaja író, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár díszvendége, a moszkvai Daria Anisimova irodalomtörténész, V. Gilbert Edit irodalomtörténész, Krasztev Péter irodalomtörténész, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója és Orbán György, az Europoetica Fesztivál igazgatója.

 

 

József Attila
József Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.