Tavaszig sehol sem vetítik le a Snowden-filmet

A mű elkészült, de a premierre néhány hónapot még várni kell: a Snowden című film világpremierjét ugyanis tavaszra halasztották.

A két évvel ezelőtt Amerikában kirobbant megfigyelésbotrány jelentősége most új nézőpontból merült fel az európai terror, az Iszlám Állam és a menekültválság nyomán. Mint John Brennan CIA-igazgató nyilatkozta: a Snowden-ügy nyomán bevezetett rendelkezések ma is nehezítik a hírszerzés munkáját a terrorizmus feltérképezésében.

A háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone által filmre vitt életrajzi drámát Magyarországon a Cinetel forgalmazza majd, a magyarországi mozikban az amerikai bemutatóval egy időben kezdik vetíteni a filmet.

Az elhalasztott világpremierről szóló anyagban a film sztorijának lényegére utalnak csak, nevezetesen arra a két évvel ezelőtti ügyre, amikor „Edward Snowden, volt CIA-s alkalmazott olyan szigorúan titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte. Az ügy meglehetősen heves vitákat váltott ki a nemzetbiztonság és az információs önrendelkezés kérdéseiről" – az életrajzi film ezt a témát boncolgatja igazából.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.