Adakoznak a magyar társadalmi filmszakadás ellen

A cikkünk nyomán elindított utalásokkal egyetlen nap alatt csaknem 200 ezer forintra nőtt a Csillag Ádám filmrendező bankszámláján lévő összeg.
A dokumentumfilmes szombaton újra felveszi a kamerát, és a Vörösmarty térre indul, hogy megörökítse a Budapesti Fesztiválzenekart támogató tiltakozó rendezvényt.

Nem Csillag Ádám volt ez első – és nem is az utolsó -, aki anyagi támogatásért fordult ismerős és ismeretlen követőihez a közösségi oldalon. Néhány hete az énekes Sicratman kérése futott végig a médián, és nem hiába: az ő számlájára csaknem 4 millió forint érkezett egyetlen nap alatt.

A közösségtől kérni egyre többek kénytelenek, egyelőre adakozók is akadnak még többé-kevésbé elegen, akiknek segítségével életben tartható ideig-óráig az állami támogatástól elesett egy-egy folyóirat, online portálok, jogvédő szervezetek, vagy az oknyomozó újságírásra felesküdött Átlátszó.hu, és azok a művészek is, akiknek a kérés akár szégyen, akár nem, kénytelenek adományokból (túl)élni napjaikat.

Csillag Ádámnak is sok alkalmi, köztük két-három rendszeres támogatója van, akiknek köszönhetően az évek óta munka- és megbízási szerződések nélkül dolgozó filmes gyakran lenullázódó bankszámlája időnként feltöltődik annyira, hogy a legszükségesebb kiadásokat ki tudja fizetni. A – saját szavai szerint - társadalmi felelősségvállalás tudatával megvert dokumentumfilmes támogatóinak száma immár több százra rúg, köztük külföldön élő filmes is van, akihez eljutott a híre a magyar különcnek, aki "nyomorog, mert értékes dolgokat készít, de a dolog mégsem piacképes."

A médiatörvény elfogadása óta az objektív kordokumentálás érdekében rögzített sokórányi nyersanyagból már tucatnyi egész estés dokumentumfilm is elkészülhetne, ha Csillag Ádám meg tudná fizetni a technikai költségeket, illetve az embereket, azaz a vágókat, hangmérnököket, szerkesztőket, akikkel együtt dolgozva elkészülhetnének a művek. Erre egyelőre nem jut pénz, miként a többévnyi fűtésszámla és közös költség kifizetésére sem. (A filmes oldala a filmcsillag.net)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.