Tarlósékon múlik a Vígszínház jövője

Vezetheti-e újabb öt évig a Vígszínházat Eszenyi Enikő? – ez most feltehetően Tarlós István és a fővárosi közgyűlés döntésén múlik. Lapunk információja szerint három-három igent kapott a szakmai bizottságtól Eszenyi és Balázs Péter is, de míg a jelenlegi direktorra ketten nemmel szavaztak, a szolnoki direktor két tartózkodással megúszta.

Lapunk információja szerint nem ment el a Vígszínház igazgatói pályázatát véleményező bizottság ülésére Reviczky Gábor, aki a Vígből szerződött át ősztől a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházba. A szakmát Piros Ildikó, Bodrogi Gyula és Csiszár Imre képviselte. A Vígszínház Csőre Gábort küldte, ketten voltak a fenntartó fővárostól és egy munkatárs az Emberi Erőforrás Minisztériumából.

Bár a grémiumnak nincs döntési joga, egyértelműen nem tették le a voksot egyik pályázó mellett sem. A jelenlegi direktorra, Eszenyi Enikőre hárman szavaztak, ugyanakkor hárman gondolták azt, akár a hetvenéves Balázs Péter is lehetne a Víg direktora. Úgy tudjuk, ketten Eszenyi ellen voksoltak, ketten pedig tartózkodtak Balázsnál. 

Akárcsak Eszenyinek, a minisztériumi fenntartású Operettszínházat vezető Kerényi Miklós Gábornak is 2014. január 31-én jár le a mandátuma. Négyen adták be elképzeléseiket a posztra: a Kero művésznevet viselő direktor mellett az operaénekes Tokody Ilona, a színész Bozsó József és a rendező Nagy Viktor. Úgy hallottuk, Kerényi Miklós Gáborra kapta a legtöbb voksot. A Népszava információja szerint a kilenctagú bizottságból öten Kerényire szavaztak, egy-egy igent kapott Bozsó és Nagy, de a nem-szavazatok és a tartózkodások számáról senki sem tudott információt adni. 

A fővárosi közgyűlésnek és Balognak a pályázat beadásának határidejét követő hatvanadik napig kell döntenie.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.