Tarantino becstelenül zseniális - Cannes-ból jelentjük
A kérdés egyébként mindenkit nagyon izgatott: csaknem fél órával a reggeli szakmai- és sajtóvetítés előtt lezárták a majdnem háromezer férőhelyes Lumiere díszterem bejáratait és kirakták a tömeges pánikot okozó „Complet" táblát. A szervezők készültek a „pokolra", így a tömeget egy másik vetítő felé terelték, ahol fél órával később kezdődött a pótvetítés. Mondanunk sem kell, ez is megtelt, és sokan kint rekedtek. Ekkora érdeklődést nem láttam hétéves cannes-i pályafutásom során.
Röviden: nagyon is megérte megharcolni a bejutásért. A Becstelen brigantyik elképesztő ötvözete a klasszikus háborús kalandfilmnek és a Sergio Leone-féle westernnek. Az utóbbi évek kísérletező kedve nem csak dicsőséget okozott az „isteni" Quentinnek (gondoljunk csak a Halálbiztos vegyes fogadtatására), izgalmas volt tehát, hogy milyen irányba viszi el a legújabb fimjét. Jó hír, hogy visszatért a történetmeséléshez: a dialógusok nem öncélúak (bármennyire is szórakoztatóak), hanem egyértelműen a cselekményt szolgálják. A mondatok pedig elképesztően zseniális színészi alakítások formájában hangzanak el. Az intrikus Hans Landa SS-tiszt szerepében az osztrák Christoph Waltz olyan teljesítményt nyújt, hogy nem is tudok ehhez hasonlítható mondani gyorsan. De még hosszas töprengés után sem (a kortársak közül biztosan). Diane Kruger és Brad Pitt például élete végéig hálás lehet Waltznak (és persze Tarantinónak), mivel mindenkit „felhúzott".
Azt hiszem, nem rontom el senki szórakozását, ha azt még elárulom, hogy Tarantinónak esze ágában sincs hűnek lenni a történelemhez. Átírja azt.
