Tálreptetés a végtelen sztyeppén

Khoomei-óda és tálreptetés egykerekű biciklin, az illatos tej tánca, lófejes hegedűszóló és akrobatika minden mennyiségben. Budapest és Debrecen vendégei lesznek a hétvégén a világhírű belső-mongóliai táncosok és énekesek.

Különleges élményben lesz részük azoknak, akik pénteken este hétkor Budapesten a MÜPA-ba, illetve október 2-án este hatkor Debrecenben a Kölcsey Központban megnézik a Belső Mongólia Akrobata Színtársulat és a Belső Mongólia Ének- és Táncszínház közös produkcióját.

Mongol tálreptetés
A mongol tál (csésze-féle edény) egy mindennapi használati tárgy. Ez a tánc nem csak a mongol étkezési kultúra elevenségét idézi, hanem a mongol asszonyok báját, büszkeségét, szenvedélyét és vendégszeretetét is érzékelteti.

A látványos és egyedülálló műsorszámok több nyugat-európai színpadon lenyűgözték már a közönséget és a művészvilágot, a közös produkcióval fellépő két társulat az elmúlt években díjak sokaságát kapta. A kínai autonóm tartomány tradícióit felidéző és felhasználó program most Magyarországon is látható.

Az akrobatikus táncokat kilenc női táncos prezentálja, ehhez igénybe veszik a mongol tálakat, amelyek a csészéhez hasonlatos edények. Négy női táncos mutatja be a diabolo-t, a népi akrobatika gyökereiből táplálkozó művészeti ág.

Igen érdekes lesz eredeti Khoomei-éneket hallani magyar színpadon. Ez olyan speciális énekművészeti-technika, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A Khoomei-énekes a mély hangokat a torkában hozza létre, ezzel egyidőben vokális felhangot is képez.

A lófejes hegedűszóló az ismert mongol népdalra hajazó Tízezer Vágtázó Paripa műsorszámban hangzik el, egy Kína-szerte ismert művész, Qingele adja elő az ének- és táncszínház tagjainak kíséretében.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Nem lesz hiány tálreptetésben. Ennek lényege, hogy a magasított egykerekűn egyensúlyozó művészek a lábukkal rúgva dobnak egymásnak akár 15 tálat is különféle formációkban. Ez a produkció nyerte a 13. Nemzetközi Akrobata Találkozó fődíját Párizsban.

Különleges mutatványokkal rukkolnak elő a mongol íjászatot bemutató művészek. Az íj a mongol nomád élet nélkülözhetetlen eszköze. A jelenetben a hagyományos mongol kés és az íj a színpadon jelenik meg. Hat íj egyidejű kifeszítése (480 kg-nyi húzóerő) tekintélyt parancsoló teljesítmény - emellett esztétikai élmény is azok számára, akik az idegen kultúra szokásaival ismerkednek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.