Tabáni István hangjától visszhangzik a temető

Az idén június 5-én, vasárnap már nyolcadik alkalommal várja a közönséget a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt (BTI Zrt.) a Harangok Napja népszerű kulturális programjaival a Fiumei úti Sírkertbe. Videóklip vetítést, kortárs és balett-táncot gyermekműsort, harangjátékot, Tabáni István hangját és Horgas Eszter koncertjét kínálják a látogatóknak amellett, hogy kétóránként indulnak temetői séták és egész nap nyitva lesz a Kegyeleti Múzeum is.

A Fiumei úti Sírkert főbejáratától kétóránként induló kisvonatokon szakértő idegenvezetők mutatják meg a csoportoknak a magyar történelem olyan kiemelkedő személyiségeinek síremlékeit, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc vagy az első miniszterelnök: Batthyány Lajos. Elvezetik a látogatókat Arany János, Vörösmarty vagy a Nyugat legnagyobb költői, írói nyughelyéhez. A kultúrtörténeti séták mellett az érdeklődők megnézhetik a sírkertben található Kegyeleti Múzeum tárlatát is.

A lombos sétányokon, napsütötte füves tisztásokon sétálgatva a látogatók nyugalmat találnak, feltöltődhetnek, hiszen a Fiumei úti Sírkert olyan, mint egy gyönyörű arborétum: 56 hektáros zöld folt a lüktető város szívében. Tökéletesen alkalmas kikapcsolódásra, hiszen a 2-es metróval, esetleg a 24-es, 28-as, vagy 37-es villamossal a város bármely pontjáról gyorsan elérhető, a magas kőfal kizárja az autók zaját és így felkínálja mindenkinek a nagyvárosi ember számára már-már elérhetetlennek tűnő csendet, madárdalt és a lombok suttogását.

Ezt a hangulatot és a nagyságok előtti tisztelgést fogalmazzák meg azok az alkotások is, amelyeket a Harangok Napját megelőzően meghirdetett videóklip pályázatra küldtek be a filmezés művelői. A kiírás lényege éppen ez volt: a sírkert történelmi és kulturális értékeit kellett kihangsúlyozni bennük, összhangban azzal, hogy idén Liszt Ferenc világhírű zeneszerzőnk emlékének szentelt évet írunk, így a klipek zenéje is kizárólag a művész által komponált zenei aláfestéssel voltak beküldhetők. A legjobb műveket egy 3x4 méteres ledfalon nézheti meg a közönség.

A gyerekek körében igen népszerű és több helyen is fellépő Nefelejcs bábszínház előadásával kezdődik az egész napos esemény. Ezt követően a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének az egyórás programja következik. Kora délután a videóklip pályázatra beküldött és a zsűri által alkalmasnak tartott klipek kerülnek levetítésre.

Ezután veszi kezdetét Kárászy Szilvia egyedülálló harangjátéka, mellyel minden bizonnyal megadja az alaphangot a következő műsorszámoknak, hiszen utána a Táncművészeti főiskola növendékei lépnek fel egy közel félórás műsorban a különlegesen megvilágított és formabontó színpadon. Itt klasszikus balettet és kortárs táncot is láthat a látogató, hiszen Gaál Marianna új művének az ősbemutatója is ekkor lesz.

A napot Tabáni István fellépése gazdagítja, majd a program utolsó fellépője előtt Gáti Oszkár színművész szavalja az idén 125. éve született Tóth Árpád verseit. Horgas Eszter és a Class Jazz Band lesz, akik egyórás koncerttel örvendeztetik meg a közönséget és nyújtanak különleges hangzást és felejthetetlen élményt.

A nap házigazdája Dömsödi Gábor lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.