Szúr, mint a fullánk
A történet még 1977-ig nyúlik vissza, amikor Russell Ferrante billentyűs Robben Ford stúdiózenekarát erősítette. A dobos ekkor még Ricky Lawson volt, akit 1987-ben váltott William Kennedy, a ’darazsak’ zenéjének R’n’B-s, jazzes lüktetéséért felelős ritmusember; s bár jó pár évig távol volt, a harmincadik szülinapra és annak alkalmából megjelent Timeline albumra visszatért csapatához.
A legkésőbb csatlakozott tag, Bob Mintzer is idestova huszonkét éve koptatja a négyesfogat bakját; a big band-hangszerelőként, basszusklarinétosként, EWI-játékosként és tenor-, illetve szopránszaxofonosként is párját ritkító muzsikus jóvoltából született számos, mára klasszikusnak mondható Jacket-kompozíció – hogy emlékezetes szólóit ne is említsük.
A Yellowjackets titka nem más, minthogy egyenrangú zenészek összetartó, rokon ízlésű és gondolkodású közösségét alkotják, akik éppoly fontosnak tartják, hogy mindig magas művészi színvonalon alkossanak, mint hogy szórakoztassák közönségüket.
S hogy miért épp Yellowjackets lettek ők? Russell Ferrante úgy meséli, egyszerűen jelezni akarták: zenéjük energikus, csupa életöröm, olyan muzsika ez, ami szúr, mint egy fullánk, pestiesen „üt”. Hogy máig mennyire ütősek, a Jazztavasz zárókoncertjén megmutatják!
A Yellowjackets vasárnap este tíztől játszik a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
