Sztárok a Diabétesz Világnapon

Mások mellett Wolf Kati, a Kolompos együttes, Csonka András, Kocsis Tibor, a Csillagszemű gyermektáncegyüttes is fellép november 16-án, vasárnap az Egy Csepp Világnapon, amelyet kilencedik alkalommal rendez meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány.
Koncertek, táncbemutatók, gyerekfoglalkozások, nyeremények, trambulin és ugrálóvárak várják a közönséget vasárnap 10 órától 18 óráig a SYMA Rendezvényközpont „A” csarnokában. Wolf Kati koncertezik, fellépnek az X-Faktor versenyzői, a Kolompos együttes, Csonka András, Kocsis Tibor és a Csillagszemű gyermektáncegyüttes, valamint a Black Time tánciskola a Quantum XXL közreműködésével. Katus Attila, világ- és Európa-bajnok sportoló pedig közös bemelegítést tart délelőtt.

A felhőtlen szórakozás mellett kiemelt figyelmet kap az egészségmegőrzés. Ingyenes szűréseken vehetnek részt az érdeklődők, és megismerkedhetnek több mint 50 kiállító termékeivel, szolgáltatásaival.

Idén először EgészségTér elnevezéssel interaktív találkozóhelyet alakítanak ki a szervezők, ahol érdekes szakmai előadások várják a közönséget, valamint szakértők adnak tanácsot egészségmegőrzéssel és táplálkozással kapcsolatos témákban. Az Egészségpiacon is válogathatnak, és „Magyarország Cukormentes Tortáját” is megkóstolhatják.

A Nemzetközi Diabétesz Világnap minden évben százezreket mozgat meg világszerte. A kezdeményezés tiszteletére rendezik meg az immár 9. Egy Csepp Világnapon 15 órakor a hagyományos, Diabétesz Sétát, amely felhívja a figyelmet a cukorbetegség megelőzésére és az egészséges életmódra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.