Sztárkiállítás nélkül zárjuk az évet

A Szépművészeti Múzeum zárva tartása miatt az idén sztárkiállítás nélkül marad a budapesti közönség. Pedig a tervek év elején még másról szóltak: a Magyar Nemzeti Galériában október közepére tervezték Tamara Lempicka kiállításának megnyitóját, az év végére pedig egy nagyobb tárlatot Frida Kahlótól. Ezek azonban elmaradnak.

Érdeklődésünkre Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a nemzeti galéria főigazgatója elmondta: a kiállítások azért nem valósultak meg, mert a múzeum és a külföldi kölcsönzők közt zajló tárgyalások során kiderült, hogy a tervezett időpontra egyik tárlat esetén sem sikerült volna megfelelő színvonalú, a művészekhez és az intézményhez méltó anyagot Budapestre hozni. Inkább mindkét kiállítás bemutatását elhalasztotta a múzeum.

Az egyik hiányzó alkotó műve, Frida Kahlo: Önarckép

Lempicka, az art deco festészet lengyel származású királynője, míg Frida Kahlo a mexikói festészet megújítója volt. A stílusáról könnyen felismerhető Kahlo apai ágon félig magyar származású volt. A két festő művei az utóbbi években végigturnézták Nyugat-Euró­pát, miáltal mindkettejük ázsiója tovább növekedett. Nyilván ez is befolyásolta a hazai bemutatkozásról szóló tárgyalások sikertelenségét. Így az év végén bemutatni tervezett három nagy női életmű-kiállításból egyedül El Kazovszkij tárlata valósult meg.

A két elmaradt budapesti kiállítás megvalósítása nem került le a napirendről, a tervek szerint egy későbbi időpontban láthatja majd a közönség. Addig is a Magyar Nemzeti Galériában januárban egy orosz avantgárd művészetet bemutató tárlat, áprilisban pedig Picasso-kiállítás nyílik majd.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.