Sztálin füle kalapács alatt

Kettő millió négyszázezer forint a kikiáltási ára a Nagyházi Galériában szerdán árverezésre kerülő Sztálin-fülnek, amely az 1956-ban ledöntött szoborról való. A jó állapotban megmaradt, 40 centiméter átmérőjű darab, tavaly a debreceni MODEM Szocreál kiállításán volt először látható.

A Sztálin-szoborból alig-alig maradt meg valami, ezért különösen becses lehet a gyűjtők számára, hogy árverésre kerül belőle egy darab, mégpedig nem is akármilyen. Tavaly a MODEM szocreál kiállításán bukkant fel, s akkor meg is írtuk különös történetét: a forradalom idején, amikor a nyiít utcán fűrészelték darabokra a szobrot, a fület "egy Kiss Miklós nevű férfi szerezte meg, s rejtegette haláláig Budapesten a pincéjében, majd fia őrizte, s adta át a mai tulajdonosnak, Bakos Józsefnek (...) a nyolckilós, 40 cm átmérőjű relikviát. A szekrényben tárolta műbőr tokba csomagolva, s fogalma sincs mennyit ér. Egyszer ajánlotta egy múzeumnak is bemutatásra, mely azonban csak akkor állította volna ki, ha adományként meg is kapta volna. Ezért nem lehetett eddig látni sehol. Ha úgy tetszik: �56 óta most kerül először közönség elé"

Ma már azt is tudjuk, mennyit ér körülbelül: 2,4 millió forint a kikiáltási ára a Nagyházi Galéria szerdai aukcióján. Ez egy kis középkategóriás autó ára. Jóval több, mint egy kisplasztikáé. Múzeumoknak valószínűleg nem nagyon lesz rá pénze - megkérdeztük például a Budapesti Történeti Múzeumot: nem licitálnak -, így várhatóan magánkézbe kerül Sztálin füle.

Sztálin füle
Sztálin füle, 2009-12-07,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.