Szószóró

Televíziós beszélgetést sokféleképpen lehet csinálni. Például úgy, ahogy annak idején Szilágyi János, Kepes András vagy Vámos Miklós, aki a televíziózásban, az addig kevéssé honos személyességet vitte a képernyőre. Vagy úgy, ahogy Veiszer Alinda, aki nap mint nap megmutatta, milyen az alaposan felkészült, valóban kíváncsi riporter. És mert a mérce magas, nincs könnyű helyzetben, aki manapság ilyen műsort készít. Így Ugron Zsolna sem, aki e héttől keddenként a Duna TV képernyőjén jelentkezik Nagyok című sorozatával.

Ugron Zsolna író, újságíró, aki belekóstolt a televíziós műsorkészítésbe is. Legendája szerint erdélyi főnemesi családból származik, okos és vagány. Beszélgetőpartnerei pedig a nemzet művészei, színészei, sportolói, valamint a hazai közélet kiemelkedő alakjai lesznek. Azt persze a szerkesztők is sejtik talán, hogy eléggé nagy az a kabát, amelyet magukra vesznek, sőt maga Ugron is tudja, aki a műsor előtt, egy kis egérutat adva magának, úgy nyilatkozott, hogy „a műsor azért is rendhagyó, mert nem klasszikus interjút láthat a közönség”. Hozzátette, hogy ő sem riporterként van jelen, hanem mint író. „A történeteket szubjektív összekötő szövegek kapcsolják össze és formálják interjúvá.”

MTVA

Azért ezen kicsit elgondolkodtunk. Miképpen kell egy efféle műsorban íróként jelen lenni, valamint mi az, hogy a történeteket szubjektív összekötő szövegek kapcsolják össze és formálják interjúvá? Nem az egymásra reagáló mondatok? Szerintünk bármilyen módon jelen lenni, nem annyit tesz, hogy az interjúkészítő szimplán ott van, néha kérdez, de többnyire titokzatosan hallgat, mint egy olajfestmény főalakja. Egy beszélgetős műsort irányítani, terelgetni kell. Egy ilyen párbeszéd a riporter (legyen író) jelenlététől, érdeklődésétől, érzékenységétől, odaadásától lesz jó, nem pedig a főnemesi eleganciától, a valaha szép, mára lepukkant turai Schossberger-kastély fakóra fényképezett miliőjétől, valamint az interjúalany gyermekkori képeinek (és alkotásainak!) szépelgő falakra vetítésétől. És még csak nem is az irodalminak/filozofikusnak szánt összekötő (megakasztó) szövegektől.

Pedig az első interjúalany, a nyolcvannégy éves Hager Ritta iparművész, textiltervező, gobelinművész nagyon kedves nő, alighanem színes, fordulatos, figyelemre méltó élettel. Amelyből ezúttal csak cserepek, mozaikok villantak fel. Noha adta a magas labdákat a kérdezőnek, amikor a nemesi világról mesélt, a textilfestőgyárról, ahol a főiskola elvégzése után Rákosi- és Gerő Ernő-fejekkel díszített kendőket kellett volna festenie, vagy a kitelepítésről, ahol téglát gyártott. Tudom, milyen az emlékek végtelen folyamából kihámozni a fontosat, érdekeset, magam is ilyesmit csinálok naponta. De ez az alig fél óra nem volt több, mint olykor érdekes, ám többnyire lényegtelen részletekbe bukó csevegés, jó szándékú, lassan szivárgó igyekezet.

Felkészül: Kulcsár Győző, Blaskó Péter, Szakcsi Lakatos Béla, Portisch Lajos, és a bevezetőben említett pompás beszélgetős műsorok alapján talán felkészül Ugron Zsolna is.

NAGYOK
Rendhagyó beszélgetéssorozat
Keddenként a Duna Televízióban

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.