Szombathelyen a Mediawave

Idén húszéves a Mediawave, az egyik legprogresszívebb, leginkább sokszínű magyar összművészeti fesztivál - itt a számvetés, a változás ideje is. Most először nem Győrben rendezik a Mediawave-et, a megyeszékhely nem tartott igényt a zenei, filmes, művészeti seregszemlére. Ebben az évben Szombathely, az őrségi Őriszentpéter és a burgenlandi Rudersdorf ad otthont a három hétvégét felölelő rendezvénysorozatnak.

Nem mondhatni, hogy az új város „belakása" sétatempóban zajlik majd. Az első etapot április 30. és május 8. között rendezik Szombathelyen, a másodikat május 13-16-ig Őriszentpéteren és Rudersdorfban, a záróprogramok pedig a magyar-osztrák-szlovén hármas határnál lesznek.

Mediawave
Mediawave

A Mediawave zenei programja 2010-ben is ethno, ­dzsessz, népzenei és underground produkciókkal várja az érdeklődőket. Igazi visszatérésnek is tanúi lehetünk: 16 éves hallgatás után visszatér Gil Scott-Heron költő-zongorista-énekes, első turnéjának egyetlen közép-európai helyszíne a szombathelyi Fő tér lesz május 7-én. Idén is a wroclawival egy időben rendezik a május 1-jei Thanks Jimi Festivalt, amelynek tavalyi magyar helyszínén 100 gitáros játszotta együtt Hendrix Hey Joe című dalát - Hartyándi Jenő, a fesztivál igazgatója reméli, az idén még többen lesznek Szombathelyen. Itt lesz Stevie Salas és Bernard Fowler, Iva Bittová, a portugál Terrakota zenekar, de fellép a Mediawave-en mások mellett a Baba Zula és a hátborzongatóan éneklő Franca Masu is. Hazánkat a zenei programban például az Anima Sound System, Harcsa Veronika Bin-Jip nevű formációja, a Tóth Viktor Tercett, a The Qualitons és a Volkova Sisters képviseli.

Izgalmasnak ígérkezik a filmes mustra is. A zsűri 1173 nevezett alkotás közül választotta ki a 72, versenyprogramba került mozgót, amelyek között játék-, kisjátékfilmeket csakúgy találunk, mint animációs, kísérleti és dokumentumfilmeket. A versengő filmek között találjuk Peter Greenaway kísérleti művét és Mika Kaurismaki új moziját, de feltűnik a vásznon Isabella Adjani is.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az évforduló ürügyén retrospektív filmválogatásra kérték fel a szervezők az elmúlt húsz év húsz zsűritagját - húsz film látható ebben a programban. Filmes konferenciáknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, fórumoknak is helyet biztosít a Mediawave, szó lesz a dokumentumfilmekről, a filmszakma alapvető problémáiról, meghívást kaptak a környező országok filmalapjainak képviselői, és az MMKA nyílt kerekasztalára is sor kerül.

A nagyfesztivállal párhuzamosan Szombathelyen rendezik meg a XVIII. Passport Control művészeti műhelyeit, filmes, fotós és zenei szek­ciókra bontva a workshopsokaságot, amely idén kiemelt tematika köré szerveződik: az Együtt feketén-fehéren című műhelysorozat roma és nem roma alkotók művészeti együttműködéséről szól majd Daróczi János, Vízi Mária, Tintér Gabriella, Ferenczi György, Horváth M. Mária és Pettendi Szabó Péter vezetésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.